HTML

A negyvenéves férfi

szövegek, versek, én magam

Friss topikok

  • Kollarik: @Foxglove: Köszönöm szépen :) (2015.04.01. 19:43) vers
  • Kollarik: @Foxglove: ;) (2015.02.03. 06:44) Felolvasás
  • Foxglove: Kár, mert lehet, hogy Álomkórásszal közben izgalmas dolgok történnek a Franzstadtban. :( (2015.01.23. 19:31) pár beszéd
  • Kollarik: @Foxglove: Boldog új évet neked is, Foxi! :) (2014.12.31. 23:11) BÚÉK
  • Foxglove: Javíthatatlan vagyok, nem? Akkor viszont: boldog karácsonyt! :) (2014.12.21. 20:24) karácsony

Címkék

A negyvenéves férfi (remix)

2013.03.28. 09:54 Kollarik

A negyvenéves férfi húsvétra készült.

Nagycsütörtök volt, az utolsó vacsora és a gyász kezdetének napja, amikor a harangok Rómába mennek. S noha minden út, a negyvenéves férfié aznap este mégsem oda vezetett, hanem a konyhába, a saját lakása konyhájába, ahol báránycombot készült sütni vacsorára. Báránycombot, amely hosszú hónapok óta raboskodott a mélyhűtőben, hónapok óta nem került elő onnét, a negyvenéves férfinak hónapok óta nem volt kedve főzni. S most, nagycsütörtökön, a gyász, de egyben a remény napján, amikor a negyvenéves férfi fehér pólót húzott magára, nem törődve a főzés esetleges következményeivel, úgy érezte, eljött az ideje az első vacsorának. Ideje végre főznie és ennie valamit, méghozzá azt a báránycombot, ami néhány hónapja ott maradt a hűtőben, ahelyett, hogy vasárnapi ebédnek készült volna el, de ugyan már kinek lett volna kedve vasárnap délben, egymagában ebédelni. Minden bizonnyal Jézus sem ette volna meg az utolsó vacsorát, ha egyedül lett volna, mint utána a Gecsemáné kertben vagy később a kereszten, midőn atyjához panaszkodott, amiért elhagyta, már csak azért sem ette volna meg, mert akkor nem lett volna, aki vele együtt nyúl a tálba, hogy aztán elárulhassa. A negyvenéves férfinak voltak ugyan tanítványai, de ezek a tanítványok csak óvatosan és fenntartásokkal követték, még csak eszükbe sem jutott egy tálba nyúlkálni vele és holmi koszos garasokért megtagadni.  Így azon a vasárnapon, amikor egyedül maradt a lakásban az ebéd előkészületei közben, a negyvenéves férfinak sokkal inkább azon járt az esze, miért hagyták egyedül, mintsem azon, hogyan készítse el a báránycombot, amely így a hűtőben maradt, majd átkerült a mélyhűtőbe. „Na de majd ma este”, gondolta a negyvenéves férfi, „a remény napja van ma, megeszem a bárányt, írmagja sem marad a gyásznak.”

            Zöldcsütörtök volt, a negyvenéves férfi zöld fürdőköpenyben üldögélt  számítógépe előtt, s az előző napra gondolt, nagyszerdára, amikor nem történt vele semmi különös, ahogy valamivel több mint kétezer évvel azelőtt sem történt semmi különös a szerdai napon, hacsak a Sátán nem akkor ment bele az iskariótiba vagy kariótiba, aki valójában Galileából származott, és miért, miért nem, talán pénzért, talán másért, talán csak azért, mert belement a Sátán, elárulta mesterét, akit aztán keresztre feszítettek – talán aznap ment bele, talán korábban, a negyvenéves férfival mindenesetre nagyszerdán nem történt semmi említésre méltó.

             Hacsak az nem, hogy este találkozni ment valakivel, egy fiatal lánnyal, egykori tanítvánnyal, aki annyira még követte őt, hogy találkozóra hívja, de annyira már nem, hogy vacsorát költsön el vele, s együtt nyúljanak a tálba. Persze ez egyébként is stílszerűtlen lett volna nagyszerdán. A negyvenéves férfi mindenesetre elment a találkozóra, melynek színhelye egy körúti cukrászda volt, ahol korábban, nemhogy hónapokkal, hanem mesebeli hét évvel azelőtt megismert valakit, aki nem tanítványa volt, vagy nem csak az, s főként nem a szokványos értelemben - most azonban, nagyszerdán, pár hónappal az ominózus vasárnap után, a negyvenéves férfi az ex-tanítvány miatt ment oda. Ám amikor a megbeszélt időpontban odaért, a cukrászdát üresen találta, mint egy sziklasírt.

            Rossz a hasonlat. Egyrészt az üresség nem volt hírnöke semmiféle pozitív reménynek, sőt sokkal inkább a bizonytalanságnak és a bosszankodásnak volt a hírnöke, másfelől nem is volt valódi ez az üresség. Az egyik sarokban ugyanis ott ült valaki. Egy férfi, nagyjából ő is negyvenéves. A negyvenéves férfi ismerte ezt a negyvenéves férfit, abból az időből ismerte, amikor még volt miért s főként kinek megfőzni a vasárnapi ebédeket, sőt olyan módon ismerte, ami még némi összefüggést is teremtett a hét évvel korábbi cukrászdázás, a pár hónappal korábban elmaradt vasárnapi ebéd és a mostani eseménytelen nagyszerda között. A másik negyvenéves férfi ugyanis egy helyen dolgozott azzal a valakivel, aki a cukrászdázás és az elmaradt vasárnapi ebéd összefüggésrendszerében kulcsszerepet töltött be. Egy helyen dolgozott vele, sőt együtt élt egy nővel, aki még nála is többet tudott erről a kulcsszereplőről, hiszen a barátnője volt, és most, itt a cukrászdában, a másik negyvenéves férfi éppen őt várta. És amíg várta, odaült a negyvenéves férfihoz. Beszélgetni kezdett vele, s minthogy a negyvenéves férfi nem volt beszédes hangulatában, leginkább ő beszélt. A másik negyvenéves férfi elmondta, mennyire boldog. Merthogy együtt van azzal a nővel, akire most vár. Ezt mondta, és közben kiitta a röviditalos poharát, majd kért még egyet. Kérdezte a negyvenéves férfit, ő nem kér-e. Ha nem, nem. Ő mindenesetre iszik még egyet, amíg megjön a nő, mert annyira boldog. Itt a húsvét. És ők együtt vannak. Igaz a gyerekek, a nő gyerekei kicsit nehezen kezelhetők, talán mert egy hónapja váltak el a szüleik, na de ő majd magához édesgeti őket. Erre való a húsvét. Élő nyúl, csokihegyek. Majd meglátják a kis szarosok, mennyire jó pótapuka ő. Igaz, most kicsit maga alatt van, még gyógyszereket is szed rá, hangulatjavító, mifene, na de ez nem lehet akadálya a boldogságának. Meg a gyerekek se. Még az elvált férj sem, aki most húsvétkor nyilván újra bepróbálkozik, hogy visszaédesgesse magához a gyerekeit. Lesz majd élő nyúl meg csokihegyek. Ahelyett, hogy jobban vigyázott volna a családjára. Mondta a másik negyvenéves férfi, fölhajtotta a felesét, és kért még egyet. Aztán azt mondta: Itt a húsvét, érted, bazmeg?!. És akkor belépett a cukrászdába a nő.

            A negyvenéves férfi jól ismerte ezt a nőt. Illetve az túlzás, hogy jól, de ismerte. És annyira kötődött a gondolataiban a hétévvel vagy még inkább a pár hónappal azelőtti valakihez, főleg mivel egy munkahelyen dolgoztak, hogy kicsit olyan volt most számára, mintha az a valaki lépett volna be a cukrászda ajtaján. Meglátta őket ez a nő, furcsa fény villant a szemében, ahogy az ő negyvenévesére nézett, aki előtt ott sorakoztak az üres kupicák, és még furcsább, amikor a negyvenéves férfit pillantotta meg. Aztán a fény kihunyt, mosolyra rendezte arcvonásait, és leült melléjük. Puszit adott a negyvenéves férfinak, majd a saját negyvenéveséhez fordult, és azt mondta neki mosolyogva, hogy ha nem lenne itt a negyvenéves férfi, akkor leüvöltené a fejét. Mert ideges. Rettentően ideges. Annyira ideges, hogy szét tudna robbanni. Itt a húsvét, és a gyerekeknek még semmi ajándék, se élő nyúl, se csokihegyek, és ők itt ülnek ebben a kurva cukrászdában, ahelyett, hogy sonkát vennének meg ajándékokat, de már látja, hogy ebből ma se lesz semmi. Mondta mosolyogva, miközben villámokat szórtak a szemei. Aztán a negyvenéves férfira mosolygott, és megkérdezte tőle, hogy van. Jól, mondta a negyvenéves férfi. Aha, értem, mondta a nő, szóval szarul, de büszkén. Mert az élet egy fos. Mondta mosolyogva. És még mondott volna valamit, de akkor megérkezett a negyvenéves férfi egykori tanítványa. És a negyvenéves férfi elnézést kért, kellemes húsvétot kívánt, és átült a lánnyal egy másik asztalhoz.

Egy húszéves lánnyal, aki valamikor a tanítványa volt, de most külföldön élt, mert külföldön tanult, és egyébként is, ott sokkal jobb az élet, csacsogta a húszéves lány, aki ragyogott, miközben beszélt, a külföldi életről beszélt, s arról, hogy persze hiányzik az itteni is, de annyira azért nem, mert minden szép és jó, megtalálta a számításait, barátja is van, persze nem életre szóló, bár odavalósi és orvosnak tanul, jó parti lenne, az anyja rá is beszélné látatlanban, de hát ki tudja, mit hoz az élet, bolond lenne, ha lekötné már most magát, aztán ünnepelhetné minden évben a húsvétot, ami kész depresszió a családjában, vidékre kell menni, unalmas rokonokat elviselni, túlélni a sok hülye locsolót, na nem, ezerszer jobb, hogy idén nem is ünnepli a húsvétot, hanem aznap utazik vissza, és még csak a barátját se látja majd pár napig, mert a saját családjánál lesz, ő pedig visszamegy a kis kollégiumi szobájába és jól érzi magát a lakótársaival. Ezt csacsogta a húszéves lány, az egykori tanítvány, a negyvenéves férfi pedig hallgatta, néha bölcs megjegyezéseket fűzött a csacsogáshoz, mint egy valódi mesterhez illik, akit elhagyhattak s háromszor megtagadhattak holmi külföldi ösztöndíjakért a tanítványai, de ő azért örök életére mester marad. Így telt a nagyszerda.

            Most viszont nagycsütörtök volt, másnap nagypéntek, hogy aztán nagyszombat legyen sonkával és miegymással, s aztán eljöjjön a vasárnap, ami egyeseknek élő nyuszit hoz, élő nyuszit és csokihegyeket. Eljön a vasárnap, és – ki tudja – talán hoz mást is. A negyvenéves férfi azon gondolkodott nagycsütörtök reggelén, miközben a báránycomb a konyhaasztalon olvadozott, hogy miről szól ez az egész. Nagyszerda, nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, és aztán vasárnap. Et resurrexit. Ez így rendben van. De vajon vasárnap, ha majd ő, a negyvenéves férfi fogja magát, felöltözik, és elmegy ebből a lakásból, ahol addigra már a mélyhűtött báránycomb sem emlékeztet egy pár hónappal korábbi vasárnapra, talál-e valahol a környéken egy üresen tátongó sziklasírt?

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kollarik.blog.hu/api/trackback/id/tr485177206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beachboy 2013.03.29. 08:46:17

ha már tavaly nem, akkor majd az idén, legkésőbb jövőre. a remény hal meg utoljára.

Kollarik 2013.03.30. 00:33:34

@Beachboy: a reményhal meg a lepényhal? :)

Foxglove 2013.04.09. 14:23:05

@Kollarik: Na, pont az ilyenekkel lehet elriasztani a jó szándékúan próbálkozó kommentelőket.

Foxglove 2013.04.09. 19:39:05

Ki tudhatná azt jobban, mint egy Író?

Kollarik 2013.04.13. 21:12:19

@Foxglove: Mondjuk egy kommentelő. Elő a kommenttel, Foxi, tárd ki a lelked, mit követtem el?

Foxglove 2013.04.15. 08:59:29

@Kollarik: Arra akartam célozni, hogy egy író akkor is tudatosan ír le minden szót, ha éppen egy kommentre reagál. Ha tehát úgy tűnik, ez a reakció cinikus vagy lekezelő, akkor bizonyára ilyen is, szándéka szerint. Miközben szegény kommentelő, a maga bumfordi vagy rejtőzködő módján próbált jófej lenne és együttérezni. Hát ezek után majd kétszer is meggondolja.

Kollarik 2013.04.15. 10:19:02

@Foxglove: Őszintén sajnálom, ha cinikusnak vagy lekezelőnek tűnt a válaszom. Nem szántam annak, de ezek szerint ez sem mentség, mert íróként - mint joggal állítod - tudatosan írok le mindent. Valóban tudatosan írok mindent, amit leírok, de mással szembeni cinizmus vagy lekezelés tudatosan soha nem vezeti a tollamat. Pontosabban azt nagyon ki kell érdemelni. Ilyenről pedig, főként a Te esetedben, Foxi, szó sincs. Ezt őszintén írom. Ha a "reményhal, lepényhal" kommentemre gondolsz, ez nem több, mint utalás egy hülye viccre, és összemosolygásnak szántam. Sajnálom, ha félreértetted. Többet tényleg nem tudok mondani, Foxi. Remélem, tisztáztuk a félreértést és továbbra is olvasol majd, és írsz hozzászólásokat, mert jól esnek a kommentjeid.

Foxglove 2013.04.15. 13:11:23

Nem velem kell ezt tiszázni, hanem Beachboy kollégával, aki azóta is hallgat (mint egy lepényhal? bocs, Beachboy), pedig úgy tűnt, elég tájékozott a blogban. Úgyhogy van rá esély, hogy azért továbbra is olvas. :)

Kollarik 2013.04.15. 14:14:26

@Foxglove: Remélem, Beachboy is olvassa az üzenetváltásunkat, és megérti, hogy őt sem akartam megbántani. :)

Foxglove 2013.04.18. 07:37:30

Szerintem a régi kommentelők továbbra is olvasnak, ha nem is rendszeresen, úgyhogy van rá esély. :)

Foxglove 2013.04.22. 08:46:54

Jé, hogy kétszer leírtam majdnem ugyanazt! Na, az biztos nagyon is úgy van. :)
süti beállítások módosítása