A negyvenéves férfi

Negyvenöt lettem így igaz ám erre nem kell most vigasz mert nem mind bú e negyvenöt s a múlt sem pusztán szembeköp s ami most szépen itt csoszog mint fáradt lábú jambusok a zord pillantású jelen az is kibékül épp velem szemembe néz és így dadog „láss már meg végre…

Negyvenöt éves lettem. Anyai nagyapám közel járt a kilencvenhez, amikor összeesett az előszobában. Ha ebből indulok ki, akkor az emberélet útjának felénél tartok, ám szó sincs sötétlő erdőről, legfeljebb gyér kis bozótosról, melynek ágain átszüremlik a napfény. Ez jó. De…

Dezső bácsi, nos Dezső bácsi viszont olyan volt, mint egy bohóc.  A szó legnemesebb értelmében. Miként mindannyian bohócok vagyunk, s a legnevetségesebb módon akkor, amikor kapálózunk ellene. Dezső bácsi ellenben látványosan viselte a bohócság kellékeit: a művészieskedő…

Akkor Hát ott maradtam akkor én egyedül az éjjelen. S az első pillanatban csak széttártam a két kezem. Az első pillanatban nem volt ott más, csak fájdalom. Mindenemben lüktetett: a gyomromban s a vállamon.   Aztán egyszerre elcsitult s már nem éreztem semmit. Hozzám lágyan…

Eltűntél Eltűntél, mint köd, ha felszáll eltűntél: reggel az álom keresnélek, nem tudom már azt, hogy lényed hol találom   nem talállak, nem tudom már léteztél-e, van-e bárki ott ahol eddig te voltál s lehet-e őt megtalálni?

Most Most feleselget a szív is, most fellobban a láng, rád veti fátylát hát Írisz, s elkap a hév, a falánk.   Nélkülem alszik az este, itt ez a szív, a tied, és belopódzik a testbe a „bárcsak”, a „lenni veled!”

A nem-tudás szonettje Ha tudnám azt, hogy nem vagy más, csupán egy örökbecsű múló pillanat, s azt, hogy egyszer nem marad talán belőled más, mint egy volt-virradat,   mely éjszakára jött, majd tovatűnt, s miként rendje, lett belőle nappal, mely tisztafényű szemmel rád…

Versálom az ébredésről Aznap reggel felébredtem, s aztán álmodtam tovább. A való olyan, mint az álom, csak éppen ostobább. Azt álmodtam, hogy a valóság egy olyan ébredés, melyben valóvá lesz minden álom, s nincs több kétkedés.   Nincs több kétely, csak a valóság,…

Szonett a reményről Na most mi van?, kérdi az Én, a Te pedig nem felel. No de nem azért van remény, hogy rögtön feladni kell.   Ugyan dehogy, gondolja Én, Te majd újra Te leszel, bár alagút, de ott a fény, jönni fog, mert jönni kell.   Hogy mi? Hát az. Kimondanám, no…

Ész és érzelem párbeszéde "Azt mondhatom el csupán, mi fáj nekem. Annyi vagyok én, amennyi kín a menny s amennyi kéj itt a pokol a földön. Amit súg az ész, az számomra börtön."   "Fájni tudsz mindössze, ó te ostoba, ám a vérzés az csupán egy mostoha, ki kéjjel…

Pompeji szonett az érzésről Ha elhamuzna engem egyszer a feledés mint egykor Pompejit és lenne testem mint egy romkert halott város mit a nap perzsel   ha nem lennék más mint lelőhely amit feltártak értő kezek s így lényemből az emlékezet csak egy múzeumnak nyerne…

Szonett a tengerről A tengert akartam látni, a tengert, hogyha már téged nem láthatlak. Ezért kerülgettem tengernyi embert, és bandukoltam órák hosszat.   Végül elértem, ott volt a távolban, akár egy donna a balkonon, én meg percekig csupán álltam ottan, majd ránc…

Szonett az utazásról Esteledett és ott ültem a gépen. Nápoly még messze volt, de Pest rég elmaradt. A percek jöttek-mentek észrevétlen, s nem hagyott nyugodni engem a gondolat:   Vajon mit csinálsz, biztos hazaértél, szobádban ülsz talán, a cuccod pakolod,  minden…

Szonett a nápolyi útról Holnap este már Nápolyban leszek. Különös érzés, akár egy álom, mely benned marad s aztán átoson egész napodon, s este elejted,   a felejtés kútjába hajítod, amikor új álomba szenderülsz. Ilyen most ez. Égsz érte és hevülsz, de egy kicsit…

Szonett az ébredésről Reggel van, ismét egy reggel, és rövid volt az éjszaka, ötkor ébredtem és felkel- tem, s nem is tudom, azóta   mi történt, az idő elment, elfutott, mint egy zsebtolvaj, aki egy pénztárcát elcsent, s ajkán megkönnyebbült sóhaj.   Ülök csak,…

Szonett a gondolatról Hát úgy volt az, tudod, hogy épp hazaértem, mert szüleimnél voltam ebédelni, és arra gondoltam egy álomban ébren, hogy milyen jó is volna veled lenni.   De ez csak úgy jött, mint pillangó, ha elszáll, és nem volt ez másért csak a kedvemért, mert az…

Bőbeszédű vers az éjszakáról Most elképzellek téged, ahogy jön az éjjel, komótosan baktat, s lerakja batyuját, a sötétet, majd kiteszi, kirakja belőle mindazt, mi benne van, a csendet, a nyugalmat, néhány csillagot, s egyszerre kigyúl a sötét, mint a gondolat bennem: mi…

A vízzé lett lány Egyszer volt, és hol is volt, meg nem is lett. Egyszer volt egy vándor, aki nem jött, csak megérkezett. Ott volt egyszerre, hol is volt?, hát ott, ahol a földből, a süppedő és sápatag talajból nől a szőlő. Azon a vidéken, ahol nől a lány csak, mint a…