Szonett a tengerről
A tengert akartam látni, a tengert,
hogyha már téged nem láthatlak.
Ezért kerülgettem tengernyi embert,
és bandukoltam órák hosszat.
Végül elértem, ott volt a távolban,
akár egy donna a balkonon,
én meg percekig csupán álltam ottan,
majd ránc futotta be homlokom.
Ennyi?, gondoltam, ennyi az egész?
Darabka kék a semmiből kivágva?
És miképpen egy álom ködbe vész,
mély csalódással gondoltam a vágyra.
Ám akkor egyszerre szinte észrevétlen,
arcod tűnt elő a mély tengeri fényben.
