A negyvenéves férfi

Jön velem Estefelé, kedvetlenség, mély fáradtság. Az út jár eszemben, az út a templomhoz. Nagyanyám tette meg vasárnap esténként. Hogy mért ez? Talán azért, mert ez hazahoz.   Majd mindig haza. Mert most még mindig csak itt. Az úton lassan végig, s aztán a sarkon…

Így lettél És akkor elkezdtem összerakni mert az évek szétszórtak annyi mindent ami nagy volt abból lett falatnyi és ismert váltotta az ismeretlent és már kezdtem túlontúl megszokni félni kezdtem mint gyerek a sötéttől kevés hogyha mindig ugyanannyi és ha már nem…

Mi lesz És akkor elkezdtem összerakni Mert az évek szétszórtak annyi mindent És ilyenben nem lehet már lakni egy merő káosz már az egész itt bent egy merő káosz de mégis élet ahol a rendetlenségben van a rend s ki tudja az ember mibe téved hogyha a járt útért elhagyja…

De jó volna de jó volnaha a napfény lovagolnaha a könnyem madár lennehogyha sírnék elrepülne De jó volna de jó volnaha a holdfény szépen szólnahogyha halkan hegedülneés az álmom benne ülne De jó volna de jó volnaha a csillag válaszolnaés te lehetnél a nyelverám nevetne…

napos oldal szeretlek kincsem mondtad és csengett a hangod a telefonban én meg megfordultam és mint egy kísértet már ott se voltam és csak a csendet füleltem már a hívás véget ért de nem ért véget még a délután nem kapott bennem választ még a mért lassan indultam…