A nem-tudás szonettje
Ha tudnám azt, hogy nem vagy más, csupán
egy örökbecsű múló pillanat,
s azt, hogy egyszer nem marad talán
belőled más, mint egy volt-virradat,
mely éjszakára jött, majd tovatűnt,
s miként rendje, lett belőle nappal,
mely tisztafényű szemmel rád tekint,
elszomorít, mégis megvigasztal.
Ha tudnám mindezt, sem lehetnék más,
mint ki vagyok, most, e pillanatban,
s ha sejteném, hogy tán csak ebmarás,
mégis hinnék én a fájdalomban.
De nem tudom. Hallgatok és nézlek,
s derengnek a virradati fények.
