Szonett az utazásról
Esteledett és ott ültem a gépen.
Nápoly még messze volt, de Pest rég elmaradt.
A percek jöttek-mentek észrevétlen,
s nem hagyott nyugodni engem a gondolat:
Vajon mit csinálsz, biztos hazaértél,
szobádban ülsz talán, a cuccod pakolod,
minden porcikádban friss még az élmény,
idegen még talán most az otthonod.
Így van ez, az ember hogyha útra tévedt,
elnyeli egy kissé őt a nagyvilág,
megőriz magában sok-sok álomképet,
s szűknek érzi azt, mi volt előtte tág.
Ám a megszokottal végül csak kibékül,
s mindazt, amit átélt őrzi álomképül.
