13
Kétszer jártam Lyonban azután, hogy a négy év véget értével elutaztam belőle. A két utazás közül a második egy nászút volt, melynek során második feleségemmel Lyonon kívül Marseille-be is eljutottunk. Lyonban közel egy hetet töltöttünk, boldogan, felszabadultam, mindent megnéztünk, amit kellett, sőt személyes Lyonomat is igyekeztem megmutatni életem akkori társának, de ez nagyjából annyira sikerült, mint amikor a család ördögfiókáját megmosdatják, felöltöztetik szépen a vendégségre, és megígérik neki, hogyha jól viseli magát, akkor kap majd valami ajándékot. Én Lyonomnak csak annyit ígérhettem, hogy legszebb arcát fedem fel feleségem előtt, hallgatok szutykos mellékutcáiról, szürke külvárosairól, melyeknek szutykáért és szürkeségéért talán elsősorban egykori lelkivilágom a felelős, s cserében a város valóban kimosdott és kiöltözködött a tiszteletünkre. Ez az út Lyonról, az én Lyonomról csak bizonyos részleteket mondhatott el, de egy nászútnak nem is nagyon lehet más célja és értelme.
Azonban két évvel nászutam előtt, amikor második feleségemet még nem is ismertem, és három évvel azután, hogy elköltöztem a városból, már egyszer újra eljutottam Lyonba. Éppen több hónapos depresszióból voltam kikapaszkodóban, és szüleim, akik Burgundiába tartottak, magukkal vittek autón, és letettek lyoni barátnőmnél, hogy töltsek ott pár napot. Úgy gondolták, jót fog tenni nekem a kimozdulás otthonról, az utazás, amely a lélek legjobb gyógyszere. Ez így is van, noha újabb lyoni tartózkodásom nem egészen úgy esett meg, ahogy szüleim tervezték. Rögtön a megérkezés éjszakáján, ott barátnőmék lakásában, rosszul lettem, belázasodtam és kihánytam a vacsorát. Másnap feküdnöm kellett volna, minden porcikám azt kívánta, de mivel Lyonban voltam, s összesen három napom volt rá, nem engedhettem meg ezt a luxust magamnak. Egy patikában vettem lázcsillapítót, és aztán szédülve, legyengülve nyakamba vettem a várost. Nem is a várost, egyetlen célom saját egykori lakóhelyem környezetének bejárása volt. A Vieux Lyon felől sétáltam, vagy inkább vánszorogtam föl a Fourvière-re, majd onnét tovább, leereszkedve a négy felhőkarcolóhoz, melyek közül a harmadikban három évvel korábban laktam. Házam ajtaja nyitva volt, holott már annak idején is kis mágneses kártyával működött, így besurrantam, s föllifteztem újra ég és föld közé. Ennek azonban csak tárgyi jelentősége van. Lényege annak volt, hogy ebben a furcsa, kissé lebegő, rossz közérzetű, lázközeli állapotban némely pillanatban kísértetiesen úgy éreztem magam, mint lyoni tartózkodásom első évében. Tényleg az eltűnt időt nyomába helyeztem a lábam, amikor betegen indultam egykori lakóhelyem meglátogatására. Az ilyen pillanatok azonban kegyelemszerűek, s a kegyelem nem feltétlenül kellemes az ember számára, de annál többet használ a léleknek.
