11.
Voltaképpen itt kezdődik Lyon, a valódi, a megírandó. Az, amelyik nincs egy útikönyvben, sőt semmilyen más könyvben sem. Az a Lyon, amelynek csak úgy van köze a Fourvière domb római színházához vagy a régi negyed gótikus házaihoz és kisvendéglőihez, ahogy az ember élete során találkozik sok mindenkivel, akik elhaladnak mellette az úton, még szóba is elegyedik velük (szép pillanatokat töltöttem el a színház lépcsőin és a bouchonokban quenelle de brochet-t, vagyis csukás felfújtat és tablier de sapeur-t, egyfajta bundázott pacalt kóstolgatva), de aztán ki-ki megy tovább, s a találkozások csak futó emléket hagynak maguk után. Így maradt meg bennem kósza emlékfoszlányok formájában minden, ami a szó valódi értelmében látnivaló Lyonban, városrészek, templomok, hidak, terek, utcák és üzletek, mindaz, amitől Lyon Lyon, a világ jelentős nagyvárosainak egyike. De amitől Lyon a világ legszebb városa, és amit kizárólag én tudhatok ilyen formában, az nem nevesíthető látnivalókban, csak egykori hangulatok mindennél erősebb emlékében. Ezeknek az emlékképeknek is Lyon a neve, de csak úgy, ahogy minden fogalmat meg kell nevezni ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá váljék a tárgyi világban, s ahogy több embert is hívhatnak Jánosnak vagy akár Szabó Ádámnak, ezek az emberek mégsem azonosak egymással, mi több csak véletlenszerűen hasonlítanak egymásra. Az én Lyonom minden nevesíthető látványosságával együtt is csak annyiban hasonlít az útikönyvek vagy más emberek Lyonjára, hogy a Földnek azonos pontjára esik, bár – teszem hozzá – valójában földrajzi koordinátái elsősorban bennem, s nem Franciaország Rhône-Alpes régiójában keresendők.
