Szonett a reményről
Na most mi van?, kérdi az Én,
a Te pedig nem felel.
No de nem azért van remény,
hogy rögtön feladni kell.
Ugyan dehogy, gondolja Én,
Te majd újra Te leszel,
bár alagút, de ott a fény,
jönni fog, mert jönni kell.
Hogy mi? Hát az. Kimondanám,
no de most még nem merem.
Az, ami fontos igazán,
nem babrálhat ki velem.
Épp, mert fontos, pont azért.
S végül mert lesz, nem miért.
