A vízzé lett lány
Egyszer volt, és hol is volt, meg nem is lett.
Egyszer volt egy vándor, aki nem jött, csak megérkezett.
Ott volt egyszerre, hol is volt?, hát ott, ahol a földből,
a süppedő és sápatag talajból nől a szőlő.
Azon a vidéken, ahol nől a lány csak, mint a dudva,
mintha az Úristennek arrafelé nem lenne más dolga,
mint lányt teremteni, s adni neki jó sok ragyogást,
mint madárnak örömet s fának ősszel lombhullást.
Hát itt, ezen a tájon történt, történt ez egyszer.
Volt itt egy lány, akit úgy hívtak… - nem emlékszel?
No de nem is kell név, elég az, hogy lány volt,
s olyan volt, amilyen, lány, szép, okos, szeme lángolt,
s lángolt mindene, mert ő tűzből pattant a világra,
s mindent, amit megérintett, akár a tűzvész borította lángba.
Láng lánya volt ő, lenge, mint a szellő,
és mint a nap, úgy kelt, úgy ragyogott minden reggel fel ő.
Volt ez a lány, s volt a vándor, akinek a tarisznyája,
telve volt álommal, makkal, gonddal, évek súlyával.
S a súly, ahogy a süppedt és sápadt szőlővidékre ért,
hát lehúzta a tarisznyát, s a vándor nem értette, miért.
Miért van ez, miért, hogy eddig, mindeddig csak vándorolt,
s most testére-lelkére egyszerre a vágyak súlyos palástja omolt.
Mert ott volt a palást, egész mindenét elborította, alig látott belőle ki.
De amit látott, az elég volt neki, látta, hogy ott áll előtte valaki.
Egy lány állt ott. A Lány. A lángsugarú nyár lánya, pedig ősz volt.
A fák már vetkeztek, s a vándor koponyáján a gyér haj is már őszült.
Hát álltak így, s a lány csak azt tudta, hogy lángolnia kell,
hisz ez a dolga, lángol, ahogy a madár énekel.
És lángolt. S a vándor, aki lehetett bármily bölcs és sokat megélt,
egyszerre úgy érezte, hogy már ő is lángol, s ha nem vigyáz, elég.
De nem tudott vigyázni. Úgy érezte, szüksége van a lángra.
Mert szívében ősz volt, de mindennél jobban vágyott még a nyárra.
És elégett volna, egyszerre porrá omlik össze,
hullott pernyeként szállong alá, le a földre,
ha a lány, akit az Isten is lángnak teremtett,
nem válik esővé, s nem kezdi el öntözni a kertet,
a földet, a süppedtet és sápadtat, és rajta a vándort,
akinek a ruhája, lelke, mindene már lángolt.
Mert ez történt, így történt megint egyszer az Úr csodája,
egy lány, aki tűz volt, egyszerre vízzé lett, s vízzé válva
életet hozott, életet adott egy már-már múló ősznek,
s benne a vándornak, aki egyszerre oly idős lett,
amennyit éppen elbírt az addig súlyos tarisznyája.
Ennyi a történet. Zengjen most hát érte az Úrnak hála.
