"A nő akkor a legboldogabb, ha mondat." (Szív Ernő)
Na, igen. Régi szép, irodalmi korokban, amikor még volt az irodalomnak becsülete. Ma már... A nő annak örül, ha... - minek örül egy nő? Egyik ennek, másik annak. Okostelefonnak, buta romantikus filmnek a moziban, vagy inkább otthon, a tévé előtt, hogy aztán azt mondhassa, miután kisírta magát: "Mert mi soha nem megyünk sehova...". Ennek sok nő örül. De vannak kalandvágyók is, akik vízi túrára várnak, és ha a férjük nem eléggé kalandvágyó (vagy nem is tud arról, hogy annak kéne lennie), akkor keresnek maguknak más férjet, vagy férfit, aki eléggé az (vagy csak jobban informált, hogy egy kapcsolat elején annak kell mutatkoznia). A nő ma már nem akkor a legboldogabb, ha mondat, hanem ha jó mondatot hall. Milyen a jó mondat egy nő számára? Ebből a párbeszédből kiderül: "Férfi: Menjünk el vitorlásozni. Nő: De hát te nem szeretsz vitorlásozni, drágám. Férfi: Majd megszeretek." (Ez egy filmben hangzott el. Igaz, később kiderült, hogy a férfi, aki mondta, szélhámos. No de meg is bűnhődött a végén, a felesége agyonlőtte. Így járnak azok, akik a nő számára üdvözítő mondatot hátsó szándékkal mondják ki. A nők pedig levonják a következtetést: nem a mondattal van baj, hanem a férfival, s miután agyonlőtték, új férfi után néznek.)
Igen, a nők ilyen mondatokat szeretnének hallani egész életükben. Mert nem elég az, hogy ők szeretnek valamit, hanem a másiknak, a férfinak is azt kell szeretnie - vagy legalábbis élethűen úgy tenni, mintha szeretné. S ha nem tud így tenni? Hát akkor, sajnos, egy másik férfié a pálma. S az egyik férfinak nem marad más, mint a mondat, amitől a nő már nem boldog. Mert nemcsak az számít neki, hogy mondat legyen belőle, hanem az is, hogy jó mondat. A nő számára az a jó mondat, amelyben ő jónak mutatkozik. S ha ilyen mondat nem lehetséges, marad a nem-olvasás. Mert egy mondaton, s azt leíró férfin úgy lehet bosszút állni, ha nem veszünk róla tudomást.
