22.
És aztán ott voltak az éjszakák Bart oldalán. Miután túlestek a szükséges rosszon, amit Bart mint férfi akart tőle, de nem mint férfi vett el, ám egy idő után, tűnhetett bár ez az idő Jolanda számára végtelennek, csak véget ért, de aztán, a szükséges rossz után, következett a szükségtelen rossz, ami már végképp elviselhetetlen volt. Jolanda, telítve Bart szagával és Bart érintéseivel, Bart enyelgésével és Bart férfiatlanságával, a fal felé fordult, és nem kívánt mást, mint békességet, nyugalmat, egy éjszakányi érintetlen magányt. Ám alig, hogy lehunyta a szemét s bevackolódott a takarója alá, egyszerre megérezte egy hatalmas test közeledését és egy súlyos kéz tapintását. Bart befúrta magát őmellé és átölelte a karjával, hogy úgy aludjon el, s egy pillanat múlva már hortyogott is. Karja pedig, mint egy nyirkos érintésű hüllő, mint egy óriási kígyó fonódott Jolanda testére. Puhán, mintha nem is egy férfi, hanem egy terjedelmes nő aludna mellette, és keresné alattomosan teste közelségét.
Jolanda egyszer volt együtt egy nővel. Ez még abban az időben történt, amikor a szülőfalujában élt, az anyjával. Voltaképpen lány volt akkor még, alig kibújva a serdülőkorból, és esélye sem volt arra, hogy a falujabeli fiúk valamelyike avassa nővé, hiszen az anyja miatt őt is csodabogárnak tartották, ha még akkoriban nem is a sátán szukájának, de nem egészen maguk közül valónak. Így aztán egyetlen falubeli fiú sem kerülgette, ahogy a többi korabeli lányt. Ám egy nap vándorcigányok jelentek meg a falu határában, akik szekérrel jöttek, mutatványos látványosságokat űztek és tenyérből jósoltak. Elment ő is, furdalta a kíváncsiság. Egy fiatal cigánylány olvasott a tenyeréből, csupa olyasmit, ami később talán megvalósult, talán nem (homályosan beszélt a cigánylány, különös, értehetetlen szavakkal vegyítve beszédét, nehéz volt kihámozni belőle mondandója teljes lényegét). Egyvalami biztosan megvalósult belőle, az, hogy nő vezeti majd be a szerelembe. Ez valóban megtörtént. Még aznap este. A cigánylány hívta el az esti mulatságukra, s amikor kíváncsiságtól furdalva, alkonyat után visszament közéjük, ez a lány, a jósnő vette gondjaiba, itatta, táncoltatta, majd ki tudja, mi történt még, később nem nagyon tudott visszaemlékezni, s roppant fejfájással ébredt, mindenestre reggel, vagy még inkább hajnalban, amikor a harmat okozta didergés fölébresztette, a lány karjaiban találta magát egy szénakazal tövében. Az éjszakából annyi rémlett számára csupán, mennyire puha és mégis határozott volt a lány karjának érintése, mely átfonta testét, de leginkább az ébredéskor a derekát nyomó föld keménysége maradt meg benne és a hajnal hűvös érintésű csókja. „Hát ilyen ez?”, gondolta akkor csalódottan, „Ennyi az egész?” Kikászálódott a cigánylány mellől, aki nem ébredt föl, csak nyögött egyet álmában, kikászálódott mellőle, hazament, és többet nem gondolt a szerelemre.
Bart azonban úgy viselkedett vele az együttlétek után, mintha nő volna, mintha az a cigánylány lenne, bár még a cigánylány vékony, de izmos karjának ölelésében is több férfiasság volt, mint Bart vastag karjának lagymatagságában, amely úgy pihent rajta, puhán, de súlyosan, mint egy hatalmas kígyó, amely lassan-lágyan körbefonja, hogy aztán összeroppantsa. Jolanda képtelen volt Bart mellett elaludni, és amikor mégis elaludt, lidérceseket álmodott. Azt álmodta, hogy Bart szeretkezik vele.
