A hiúság szonettje
Szünetlen csak írnám a szonettet,
ahogyan tanácsolta Petri,
mert szüntelen incseleg az érzet:
így nem fognak pokolra vetni.
Pedig pont a hiúság nem kéne,
pont az, ami élőként sorvaszt,
s amitől azt hiszem, ha majd vége
lesz mindennek, akkor a torlaszt
a sír elöl így taszíthatom el,
így léphetek majd ki a fénybe,
s ott vár az angyal, aki felemel.
Pedig éppen a sírba lép be,
aki magát hiúságba zárja
s feltámadást önmagától várna.
