Egy éjjel, a 2012. április 1-re virradó éjszaka, hogy, hogy nem, a negyvenéves férfi nem állt meg a változásban, és egyik pillanatról a másikra, csak úgy ukmukfukk negyvenhárom éves lett.
Ez hajnali kettőkor történt, s bár nem volt biztos benne, valóban hajnali kettőkor született-e annak idején, negyvenhárom évvel korábban, de abban biztos volt, hogy a negyvenharmadik évét akkor, abban a pillanatban töltötte be. Fölkelt az ágyból, ahol addig feküdt és, hasztalan, aludni próbált, papucsba bújt, a fürdőszobába csoszogott, felgyújtotta a villanyt és belenézett a tükörbe. Egy arc nézett vissza rá, egy negyvenéves férfi arca, aki lehetett akár negyvenhárom éves is, és mint minden tükörkép: ő volt és mégsem ő volt.
Ő, a negyvenéves férfi, aki immár két perce betöltötte a negyvenhármat, s ott állt 2012. április 1-én, hajnali két óra két perckor a lakása fürdőszobájában a tükör előtt, egy százéves bérház harmadik emeletén, a szülővárosában, a Kárpát-medencében, tehát a Földön, s azonképpen majd a mennyben is, mindörökké.
