27.
Nem, nem volt jó napja. Furcsa dolog, hogy az embernek élete legjobb napján nincsen jó napja, de van ilyen. Az, hogy valami jó, mindig egyértelmű, de a legjobb, az sok mindenből áll össze, néha még rosszból is. Van legjobb nap, ami az utolsó pillanatig rossznak tűnik, s aztán egyszerre kiderül az ég. Vagy éppen esik az eső, és az is jó. Mert ha legjobb, akkor minden jó.
Pedig úgy kezdődött ez a nap, hogy csak balul sülhet el benne minden. Amikor a zuhanytömlő éppen zuhanyzás közben lyukad ki, spriccel a víz mindenfelé, eláztatja az egész fürdőszobát, amíg el nem sikerül zárni a csapot, és szappanos testtel, káromkodva ki nem lép az ember a kádból, hogy megtörülközzön, és arra gondoljon, hogy ez a nap is egy bukott angyal agyából pattant elő, és most majd, tanítás után, lehet loholni új zuhanytömlő után. Erre gondol, s talán ezért nem figyel eléggé, meg különben is szappanos a talpa (ezt a marhaságot, kinek jut eszébe beszappanozni a talpát?), s ahogy egy pillanatra lelép a fürdőszobaszőnyegről, hát nem megcsúszik, nekitántorodik a falnak, s beveri a fejét. Még ez is, fejjel a falnak, s aztán az ütött lyukon tovább. De nem, nincs lyuk, a fejen sincs, csak a gondolatokon van, a hangulaton, hogy el van kúrva ez az egész, el van kúrva ez a nap. Mint a többi sok ezer, évek óta már.
Ez sem igaz persze, ahogy semmi sem teljesen igaz, még az igazság is csak néhanapján. Nem igaz, hogy évek óta rossz minden, mert olyan nincs, mindig van sok jó, még ha nem is akarja észrevenni az ember. Például ha nem hagyja el a felesége, brutálisan, egy tahó zugügyvéddel, akinek olyan neve van, ami nincs, Országházi, így hívják, és egy bukott angyal szánalmasan földi inkarnációja, amiből főképp a bukottság és a szánalmasság igaz, de azért van benne némi angyali is, már ahogy egy esendő emberpéldány elképzeli az angyalt, például angyalian nagy a pofája és angyalian sok a pénze, s így aztán az ember észre sem veszi, hogyan adja el neki ezért az angyalian sok pénzért a feleségét, ahogy a nagykönyvben, vagyis abban a bizonyos tanmesében meg van írva, csak épp ott nem asszonyt, hanem lelkiüdvöt adnak el, s nem is épp pénzért cserébe, no de mindegy, lényeg az alku. Szóval ha nem megy el a felesége angyalnénak, akkor nem köt ki egyedül Bordeaux-ban, ahol éveket tölt, melyeket persze jobb volna nem egyedül tölteni, de akkor nem jönne rá, hogy az egyedüllét nem feltétlenül káros az embernek. Egyáltalán nem az. A legtöbb ember nem mer egyedül maradni magával. Ő sem. No de Bordeaux-ban rákényszerül. És van ennek némi hozadéka, no meg tagadhatatlan édesbús bája, még a depresszív pillanatoknak is. Ott élni, a huszadikon, ég és föld között, nézni le a kanyargós folyóra, a Garonne-ra, s néhanapján az egyetemre is benézni, ahol magyart tanít az ember néhány megveszekedett franciának, aki Európa nyugati határán arra adta a fejét, hogy megtanulja ezt teljesen valószínűtlen nyelvet. Hogy ebben ne lett volna semmi jó? Dehogynem. Ha más nem, amilyen perverz az ember, főleg ha Álomkórász az illető, mint állni kint a tetőteraszon, csipkedni a felhők alját és nézni le a folyóra, a városra, s arra gondolni, mi lehet még. Mennyi minden lehetséges az életben. Még alán az is, hogy fogja magát az ember, kimegy a lakásból, beszáll a liftbe és bemegy a városba, ahol várja az élet, mint egy mosolygós negyvenes nő a második válás után, aki nem akar mást, mint dús keblére ölelni egy arra érdemes férfiút.
