„Többé már nem látlak”, írtam akkor,
egy éve, az örsi augusztusban.
S talán-talán tényleg hittem abban,
hogy vége van. És ha jő az aggkor,
ott lel engem majd vígan és bölcsen,
orromon egy vastag pápaszemmel,
mint békében megőszült vénember,
aki immár nem lát más a kertben:
füttyös sárgarigót, oleandert,
hullott szilvát, csíkos kempingszéket,
képeket a múltból, de csak szépet,
mint akit az élet rosszal nem vert.
Talán így lesz, ámde most még nem megy.
Isten adjon erőt két szememnek.
