Szonett a vonatútról
Vonatút, indulóban Örs felé.
De közben egyfolytában csak veled.
Orromban illatod, a tegnapé.
A távolságot oldja közeled.
Mindaz, mi volt időtlenség bennem.
Az ujjaimban érzem testedet.
És az emlék segít elviselnem,
hogy nem lehetek mostantól veled.
Úgy vagy jelen, hogy áthat hiányod.
Úgy vagy enyém, mint üres épület,
mely őrzi még az eltelt éveket.
Egész valóm lényeddel átjárod.
Enyém vagy már, ahogy csak az lehet,
kit élővé varázsol képzelet.
Egy szerelem lírai regénye
2014.08.14. 12:53 Kollarik
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kollarik.blog.hu/api/trackback/id/tr896603055
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
