Halotti beszéd
in memoriam F. E.
Nem láttok feleim szemetekkel. Ennyi.
Vakokká lettetek. Mind, ami volt: semmi.
Vakokká lettetek, szemetek kifolyt már.
Amit még utoljára látott: egy oltár,
és az oltár fölött ott maga az Isten,
szöggel átvert karral, vérzőn a kereszten.
Szöggel átvert karral, csonttá aszott testtel,
ám püffedt gyomrában daganattal telten.
Szörnyű daganattal, akár egy terhes nő,
aki méltán hiszi, testében magzat nő.
Ám különös magzat az: maga a halál,
ki magának fiat ilyen módon talál.
Halál fia magad vagy ott a kereszten,
élettel-halállal egy időben telten.
Egy olyan időben, mely maga az élet,
amiről most látod csupán, hogy mivé lett.
Most látod már csupán, mikor nem látsz semmit,
mikor vakságodon fény többé nem enyhít,
amikor vakságod örök szörnyű látvány:
Ember a kereszten, élettől kárhozván.
