A „HOL IS KEZDŐDÖTT?”-
tel kezdődik minden, mert mindig ez a kérdés, „hol is kezdődött?”, hiszen mindig kezdődik valahol, nem csupán az első találkozással, mely szintén sosem az első, csak jobban utána kell pillantani a múltba, és kiderül, egyszer már találkoztunk, holott nem vettük észre egymást, vagyis másként vettük észre, én átnéztem rajtad egy vicc erejéig, amikor első gyakorló tanításod alkalmával bejöttél hospitálni az órámra, és hátul ültél, ahogy már a tanárjelölteknél szokás, én pedig közismert remek humorommal mondtam valamit, ami rád utalt, vagyis nem rád személy szerint, hanem a tanárjelöltre, aki voltál ott az utolsó sorban, és akkor az egész osztály hátra fordult feléd, te pedig a pokolba kívántál engem, amit én persze nem vettem észre, kitűnő viccnek tartottam az egészet, és el is felejtettem úgyszólván azonnal, ahogy téged is elfelejtettelek, és te is csak azért jegyeztél meg a sok vezetőtanár közül, akiknek az óráin hospitáltál, mert – ha nem is komolyan – megorroltál rám, de nem is erre gondolok, hiszen ez csupán az első előtti találkozás volt, amikor találkoztunk ugyan, de mégsem történt meg köztünk a találkozás, hanem arra, hogy a mi első valódi találkozásunk elkezdődött már valahol ott, amikor én elváltam az első feleségemtől, és aztán hét éven keresztül nem volt senkim, de szinte állandóan próbálkoztam különféle nőknél, kivéve azt a féléves időszakot, amikor depressziós voltam, mert akkor nemcsak hiába próbálkoztam volna, hanem hiába sem próbálkoztam, de azokban a hétéves, szinte állandó próbálkozásaimban már benne rejlettél lehetőségként te is, no nem az elején, amikor reménytelenül szánalmas elszántsággal igyekeztem minden elém kerülő nőben elfeledni az első feleségemet, hanem miután tisztult a kép, és már nem csupán pótlékot kerestem, hanem tényleg valakit, és ez a valaki végül te lettél, némileg talán esetlegesen, de semmi esetre sem annyira véletlenül, mint amennyire néha – veszekedés közben – hangsúlyozni szoktad, de ez a mi első valódi találkozásunk nemcsak nálam kezdődött el, hanem nálad is, ott és akkor, amikor először kezdtél kételkedni a korábbi barátodban, vagyis nem benne, hanem a kettőtök kapcsolatának hosszú távú lehetőségében, amikor először érezted azt, hogy mindannak ellenére, hogy le tudnád élni vele az életedet, nem biztos, hogy le is akarod vele élni az életedet, mert bizonyos alapvető különbségek a szoros összetartozás ellenére is elválasztanak benneteket egymástól, és akkor-ott, amikor én és amikor te, térben és időben egymástól távol, de valamilyen belső térben és időben egymáshoz végtelenül közel, szándékainkban összetalálkoztunk, akkor és ott kezdődött közöttünk valami, ami aztán tárgyiasult abban az első találkozásban, amikor tanárjelölttársaddal elém toppantál azon a februári napon az iskola folyosóján, és mely találkozás még mindig nem volt az első valódi, hiszen még pár napnak el kellett telnie, mire tényleg találkoztunk ott és akkor a márciusi éjszakában.
