A negyvenéves férfi letöltötte kiszabott börtönbüntetését,
jó magaviselete miatt ismét szabad ember lett. EU3999-et attól fogva ismét negyvenéves férfinak hívták. A negyvenéves férfit gondatlanságból, más kárára elkövetett egyéni szabadság korlátozása miatt ítélték letöltendő börtönbüntetésre hónapokkal korábban. Akkor sírva búcsúzott a szabadságtól, bár erre a kutya sem volt kíváncsi. Szabadulásának reggelén 5 óra 19 perckor sem várta senki a börtönépület előtt, ám ő mégis rögtönzött sajtótájékoztatót tartott:
„ Mindent megbántam, megértettem. Nem lehet büntetlenül élni egy életet. Ezt még kevesen tudják, én már tudom. És annak szentelem további, immár szabad életemet, hogy ezt mindenkivel megértessem. Az ember feltételes szabadsággal jön világra, s ezzel a feltételes szabadsággal élni kell tudnia. Ha nem, elbukik. Én elbuktam, de nem buktam el végleg. Előttem az élet, és bebizonyítom, hogy végre emberré érettem az itteni körülmények között. Idebent az ember megérti, hogy ez a valóság, s amit szabadon tölt odakint az életben, csak a jó magaviselet jutalma. Vannak, akik egész életükben azt töltik. Ők a szentek vagy a szerencsések. Mivel az előbbivel ritkán találkozik az ember, gyanítom, főként az utóbbiak. De meg kell érteniük, hogy minden csak mázli kérdése. A továbbiakban felvilágosító előadássorozatokat fogok tartani a mázlista többség számára.”
Mondta a negyvenéves férfi a börtön épülete előtt annak a kóbor kutyának, amely előtte hevert a porban, és kinyújtott nyelvvel nézett rá, nyilván abban reménykedve, hogy a szóáradat végén potya csont lesz a jutalma. Ám a szóáradat idő előtt ért véget, mert a börtönőr, aki kiengedte, elzavarta a negyvenéves férfit. „Menjen már! Menjen már a fenébe, haza!”, és rúgott egyet a hátsójába. A negyvenéves férfi pedig elindult a még sötét országúton, ám közben gyanúsan sokszor fordult hátra, mintha nem hinné el, hogy tényleg mehet, vagy némi sajnálkozással venné tudomásul, hogy mennie kell. Aztán alakját elnyelte a feltétlen sötétség.
