14.
És ezek után csak telt az idő, de nem múlt, és nem volt más, mint a gyötrő érzés, hogy legyen, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell, hasadjon meg a föld, dőljön össze a világ, csak legyen már valami, ne csak ez a kínzó semmi, ez a bűntudatos gyötrődés, ez a nem múló görcs a gyomrában. Tudjon végre aludni, enni, inni normálisan, ne öklendezzen vissza minden lenyelt falatot, merjen megállni a tükör előtt és szembe nézni önmagával, nem pedig lesütött szemmel elosonni, mintha rossz fát tett volna tűzre, és fél a büntetéstől. Mert félt a büntetéstől. Nem Danitól félt, nem a családjától, nem valami kívülről jövő, objektív szankciótól, hanem valami megfoghatatlanul homályos és mégis tökéletesen konkrét dologtól. Már ha lehet dolognak nevezni egy világrend összeomlását. Mert egy világrend épült arra a szilárdnak és megbonthatatlannak tűnő alapra, amit nem önmagában Dani és nem is a család (amely Dani és az ő kapcsolatát megmásíthatatlan tényként könyvelte el, ahogy az anyja és az apja is első szerelem voltak egymásnak, és a nővére is úgy ment férjhez, hogy csak ő tudott egy-két korábbi kalandjáról) felfogása jelentett, hanem ő maga. Az ő döntése, amit meghozott, amikor Danival egy pár lettek. Ami nem olyan döntés volt, mint Anna habos-babos valósága, hanem valódi döntés, amelynek a lényege a szabad akaratban rejlik, az ő saját szabad akaratában, de amelynek lényege az is, hogy ha már szabadon döntöttünk, akkor azt nem másítjuk meg. A szabad akarat alapján hozott döntés nem fehérnemű, amit váltogat az ember. Márpedig ha ő úgy érezhet Pedro iránt, ahogy a tánc közben érzett – vagyis ahogy a tánc közben kiderült, hogy érez -, akkor megváltoztatta a szabadon hozott döntését. Olyan nincs, hogy az ember egyszerre két dolgot akarjon szabadon. Neki sincs két anyja vagy két apja, hanem szülei vannak, akik gyönyörűen élnek együtt már harminc éve. Vagy csak huszonöt? Elbizonytalanodott. Olyan volt ez a pillanatnyi kétség, mint az egész gondolatmenetének a cáfolata. Huszonöt vagy harminc? Aztán rájött, hogy egyik sem, hanem huszonhét, hiszen minden évben megünnepelték, ők pedig, a nővérével, mindig ajándékot vettek a szüleiknek, és olyankor Dani is ott volt, hiszen már családtag. És ezzel a gondolattal újra kezdődött az egész.
