Utolsó szonett
"Il faut laisser maisons et vergers et jardins"
(Ronsard)
Kertet, házat, erdőt most itt hagyok,
itt hagyom a múlt időt, a nyarat,
megértettem végre, hogy ki vagyok,
s e házban a régi énem marad.
Eltűnt időm nem keresem többé,
ami volt: nincs, ami van: csak az van.
Ami elmúlt, váljék végleg köddé,
elindulok a zörgő avarban.
Köröttem fák: emlékek és árnyak,
de már látom a fáktól az erdőt,
a vörössárgát, nem a sötétlőt,
melyben ott él a temérdek állat.
S látom a Napot, mely újra feljött,
s feljön újra, bár többé nem látlak.
