Levéltöredék Zúzmarámhoz
hommage à B. D.
Ne kérdezd, Zúzmarám! mint töltöm időmet,
S távolléted alatt kedvem miben lelem?
Tudod, elvesztettem édes enyelgőmet,
Tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem.
Lefestem szüretem estvéli óráit,
Ha már két szememet hiába meresztem
laptop-képernyőre, nem látok már semmit,
s tévé vagy olvasás, nem csábít egyik sem,
pizsamába bújva könyökömre dűlök,
hanyatt fekszem, avagy úgyis kényelmetlen,
hasra bújva hamar dunyhába merűlök,
és ott a sötétben szellemed kémlelem.
Szellemed világít (sugárzó lángoszlop),
gondolataidban hát olvasni kezdek,
a búsongás oda, kerülnek a gondok,
csak hát lábam kilóg, istenhideg vesz meg.
Lábam behúz hamar, visszatérek hozzád,
ha csak gondolatban, ám de az se semmi!
Kicsit koncentrálok, előtűnik orcád,
és arra gondolok: jó volt veled lenni!
Estéim képe ez. Már megzavarodtam.
Elborult elmémnek vidám álorcája.
Két fixa idea szunnyad az agyamban:
Elköltözésednek iszonyú órája
S reménytelenségem szörnyű zsarnoksága.
