3.
Egy sugár a börtön napja, éje pedig rémtül népes. Jolanda úgy érezte, megőrül, vagy már meg is őrült talán, nem értette, mit keres a tömlöcben. A poroszlók hozták, hátrakötözött kézzel, lökdösve, miközben szájtátiak, a város népe állta körül és szidalmazta. Ide hurcolták, aztán átadták Bartnak, a hóhérnak, aki egyben a börtönőr is volt. Ott állt a tömlöc közvetlenül a háza mellett, a város szélén, ahol már nem volt más, kezdődött a szántóföld. Illetve volt ott még valami más is, az akasztófadomb az akasztófával, amit Jolanda látott már, amikor egyszer-kétszer erre járt, de soha nem nézte meg, soha nem jött ide hajnalban akasztást nézni, holott Lucas, a férje gyakran noszogatta, hogy menjen vele, remek szórakozás, úgyse csinálnak együtt soha semmit, már a heti néhány együttléten kívül, amit Lucas, mint férji jussát, mindig megkövetelt.
Jolanda nem értette, mit keres a tömlöcben. Tudta persze, hogy azért hozták ide, mert megölte a férjét, de más tudni és megint más megérteni. Sok mindenre emlékezett arról a napról. Szép tavaszi reggel volt, hétágra sütött a nap, szinte zavartalanul kék volt az ég, a fák már napok óta rügyeztek és ez örömmel töltötte el Jolandát. Lucas háza is a város szélén állt, mint Barté, csak a másik végén, az erdő alján. Jolanda szerette az ilyen reggeleket, amikor Lucas már rég a dolgára ment Bastiannal, már rég a ladikban ültek a folyón és a hálókat figyelték, vagy már be is vonták a hálókat, telve hallal. Tudta, hogy hamarosan meg is jönnek a fogással, de addig is kiélvezte a reggelt, azt, hogy egyedül lehet. Nem gondolkodott azon, szereti-e Lucast, az asszonya volt, annak kellett tekintenie magát, s ez alapvetően meghatározta a dolgokat. De szerette a reggeleket, amikor Lucas nem volt otthon, és szerette a délutánokat, amikor férje a jól sikerült fogás örömére a kocsmába ment és leitta magát. Azt már kevésbé szerette, amikor hazatért, kapatosan, és a magáénak akarta őt, vagyis megfogni, megragadni, a mellét markolászni, borgőzös lehelettel lihegni az arcába és aztán férfiasan, durván beléhatolni. Márpedig ez hetente többször elkövetkezett. De Jolanda ezt sem kérdőjelezte meg, Lucas a férje volt, joga volt hozzá. Hogy jog és szeretet mennyiben közös nevezőre hozható fogalmak, nem firtatta magában. Eleve kevés dolgot firtatott magában, szerette a szép reggeleket, a nyugalmas délutánokat, nem mindig szerette a durva együttléteket, de mindent elfogadott, ahogy volt. Mért ölte volna meg a férjét?
És mégis ott tért magához Lucas mellett, Lucas mellett, aki vérbe fagyva hevert mellette, őmellette, akinek pedig véres volt a keze Lucas vérétől, mert ugyan ki másétól? De Jolanda nem emlékezett arra, hogy a halpucoló kést Lucas szívébe döfte volna. Arra sem emlékezett, mikor jött haza Lucas a kocsmából, részeg volt-e szokás szerint, magáévá akarta-e őt tenni szokás szerint, csak arra emlékezett, hogy jó volt a délután, szokás szerint, amikor Lucas nem volt otthon, szép volt az idő, tett-vett a ház körül, élvezte a madarak csivitelését és a rügyező fák látványát. Erre emlékezett, és arra, hogy pofonokra tért magához, nem túl erős, de nem is gyenge pofonokra, amelyekkel Christian, a poroszlók kapitánya élesztgette, szakszerűen, indulat nélkül, de azért erőteljesen, ahogy egy poroszlókapitány egy némbert élesztget, aki vértől mocskosan hever a vérbe fagyott férje mellett. Jolanda magához tért, és nem értett semmit. Elfogadta, hogy bűnös, mert Christian azt mondta neki, de nem tudott volna mit felelni a kérdésre, hogy miért tette, ha lett volna ilyen kérdés, nem csak fölráncigálják, hátrakötik a kezét, és elhurcolják a városi fogdára, ahol csak egy napot töltött, amíg Martin, a bíró elé nem került, aki ugyan látszólag nekiszegezte a kérdést, hogy
miért tette, de választ már nem várt, és látva az ő hallgatását, azonnal rávágta, hogy ez beismerés, és halálra ítélte. Jolanda ettől szinte megkönnyebbült, mert tényleg nem tudott volna mit felelni a komolyan feltett kérdésre. De amikor a tömlöcbe vitték, s ott Bart, a hóhér átvette őt mint elítéltet, belökte a cellába és magára hagyta, hirtelen rátört az érzés, hogy megőrül, vagy már meg is őrült. Hevert a földön, és nem értett semmit.
