12.
Jolandába még senki sem volt szerelmes. A senki alapvetően Lucast jelentette, a férjét, akit megölt, ő nem volt szerelmes belé, csak felszedte az út széléről, ahol kimerülten hevert a több napi járás, a több napi menekülés után, amikor el kellett menekülnie a szülőfalujából, ahol megégették az anyját, mert boszorkánynak tartották, s ahol őt is megégették volna, ha nem sikerül elmenekülnie. A „Sátán szukái!”-nak nevezték őket, amikor megdöglött a haragosuk tehene, miután Jolanda anyja megátkozta. A haragosuk Jacob volt, a módos gazda, aki pénzt adott nekik kölcsön jókora uzsorakamatra, és aztán gátlástalanul behajtotta rajtuk, holott tudta, hogy az utolsó garasaikat veszi el. Jolanda anyja, Martha akkor átkozta meg Jacobot, s amikor harmadnapra elhullott egy tehene, Jacob rohant a falusi elöljáróhoz, hogy Marthát és Jolandát bemószerolja. Jolanda nem hitte, hogy az anyja boszorkány. Értett persze különböző főzetekhez, amelyeket erdei bogyókból és gyökerekből hozott létre, mely főzetek életet is tudtak adni a betegnek, de halált is az arra érdemesnek, vagy legalábbis, akit a főzet készítője arra érdemesnek talált, de ettől még Martha nem lett boszorkány Jolanda szemében. Ahogy magát sem tartotta annak, noha ő is eltanulta a főzetek készítését és az átkok alkalmazását, ő is meg tudta volna átkozni Jacobot, de ettől még, a saját felfogása szerint, nem lett boszorkány. Volt bennük valami képesség, és tanulással, kísérletezéssel is sok mindent megértettek, de nem voltak boszorkányok. A boszorkány, az valami más, gondolta mindig Jolanda, bár ő maga soha nem ismert boszorkányt. De a falusiak másként gondolták. Jöttek, felgyújtották a kunyhójukat, Marthát elfogták és minden bizonnyal megégették, Jolandának pedig csak az ügyességének köszönhetően sikerült elmenekülnie, kiugrania a hátsó ablakon, amely egy szakadékra nyílott, a falusiak így nem is üldözték őt, nyilván azt hitték, túl sem élte a zuhanást, pedig túlélte, bár összezúzta magát, s aztán csak vonszolta, vonszolta fájó testét napokon, hosszú mérföldeken keresztül, amíg el nem terült az út szélén, és aztán Lucas, a halász, aki éppen hazafelé tartott a folyóról, rá nem talált, és halbűzös kezével el nem simította arcáról csapzott haját, hogy lássa, él-e.
Élt, bár alig. S akkor Lucas, a halász felnyalábolta Jolanda testét, hazavitte magához, egy javasasszonnyal, akit a halakon keresett pénzből fogadott fel, ápoltatta, majd miután felgyógyult, többször közösült vele, és az eredményen felbuzdulva feleségül vette. Jolandának semmi beleszólása nem volt a dolgok alakulásába, természetes volt, hogy őt, akit felszedett az út széléről, ápoltatott, majd többször magáévá tett, feleségül veszi Lucas, a halász. Az azonban föl sem merült benne, hogy szerelmes lenne belé.
Igaz, Jolanda nem tudta, mi a szerelem. A szerelem olyan szó volt számára, amit ismert, de nem értette a jelentését. Olyan szó, mint a pokol, mennyország vagy Isten. Egy szó, amely létezik, de csak úgy, mint a szellemek, amelyek léteznek ugyan, de nem látni őket. Jolandába soha, senki nem volt szerelmes – bár ez sem ilyen egyszerű. Kislány korában volt egy fiú, a falu rossza, vagy inkább rosszcsontja, mivel még egészen kisfiú volt, bár már annyi mindent elkövetett – tört, zúzott, sőt lopott is -, hogy „égetnivalónak” tartották, igaz, őt soha senki nem akarta komolyan megégetni, ahogy aztán Marthával megtették – és ez a fiú – Bastian volt a neve, mint később Lucas segédjének, aki talán szintén szerelmes volt Jolandába, de az nem volt komoly dolog, Jolanda ezt sem tartotta szerelemnek – egyszer megdobta Jolandát egy kővel, amitől Jolandának betört a feje és Marthának napokig főzetekkel kellett borogatnia, míg a púp lelohadt. Jolandát azonban nem zavarta a dolog, sőt arra gondolt, hogy talán ez a szerelem. Ez azonban régen történt, és csak zavaros emléket hagyott maga után.
De Lucas nem volt szerelmes Jolandába, legalábbis Jolanda képzetei szerint semmiképp. A férje volt, ura és parancsolója, aki felszedte az út széléről, ápoltatta, magáévá tette, majd elvette feleségül. A szerelem az más. Jolanda nem tudta, mi a szerelem (talán egy éles kő, amely bezúzza az ember homlokát), de abban biztos volt, hogy Lucas soha nem volt szerelmes belé. Bart, a hóhér azonban igen, és ezt Jolanda nem tudta megszokni.
