13.
Bart, a hóhér nem tudta, hogy szerelmes Jolandába, s ha valaki ezt állította volna, kikérte volna magának, még talán rá is emeli pallosfogáshoz szokott súlyos hóhérkezét az illetőre. Fel sem merült benne, hogy szerelem, amit érez, minthogy maga a szerelem is csupán egy távoli és zavaros fogalom volt számára, kicsit úgy, mint Jolandának, csak éppen férfi módra. Ha Jolanda emlékénél maradunk: számára a kődobó fiúcska indulatát, nem pedig a kő okozta fájdalom kéjét jelentette a szerelem, vagyis ezt jelentette volna, ha lett volna valaha is szerelmes. De nem volt. Bart csak azt a felfokozott állapotot ismerte, amíg teste összetapadt egy némber testével, s mely összetapadást mások testi szerelemnek neveztek. Ő nem nevezte annak. Egyáltalán semminek sem nevezte, mert nem volt a szavak embere, a tetteké volt, legyen bár ez a tett a sámli kirúgása az akasztófa alá állított ember lába alól, vagy a fej elválasztása a testtől, vagy pár percnyi összetapadás egy némberrel. Eszébe sem jutott, hogy testi szerelem lenne ez a pár perc felfokozott állapot, amit röpke kielégülés követ, és mivel eszébe sem jutott, nem is volt az. Ennyiben Bart nem hazudott sem magának, sem a világnak. Most azonban öntudatlanul is hazudott, amikor fel sem merült benne, hogy szerelmes Jolandába.
Teljesen új és ismeretlen érzés volt ez Bart számára. Ő csak azt tudta, hogy van ez a némber, aki megölte a férjét, elfogták a poroszlók, elítélte Martin, a bíró, elhozták a tömlöcébe, ő belökte egy cellába és rázárta az ajtót, majd szokása szerint visszament hozzá és tömlöcőri jogával élve magáévá tette. Aztán magára hagyta, és elment aludni, és a röpke kielégültség tényén túl semmi mást nem érzett. Másnap megint bement hozzá, megint magáévá tette, ám akkor történt valami, kívánni kezdte ezt a nőt, másként, mint addig bármely más kiszolgáltatott némbert. Valahogy úgy kezdte kívánni, mint egy nőt kíván egy férfi, aki nem csak a testek összetapadását akarja. De ezt nem tudta, mert nővel Bartnak mindaddig nem volt dolga, mindaddig nem ismert mást, csak némbereket.
Aztán eljött a harmadik nap, amikor bement ugyan a cellába, de már nem tette magáévá Jolandát, maga sem tudta, miért, pedig olyan vágyat érzett, mint azt megelőzően egyik napon sem, sőt mindaddig életében sem soha, és mégsem esett Jolandának, hanem kimenekült a cellából, és aztán valamilyen ismeretlen okból csak bámulta és bámulta Jolandát a kémlelő résen keresztül. Majd a negyedik napon feltette neki a kérdést, amit soha semmilyen elítéltnek nem tett még fel, mert nem érdekelte, mit hazudnának. Most azonban ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy meghallja, mit hazudik ez a némber, ez a nő, és miután meghallotta, nem volt képes másra, mint ülni, csak ülni az ötödik és hatodik napon és nézni őt. De Bartnak még akkor sem jutott eszébe, hogy szerelmes Jolandába, amikor megkérdezte tőle, lesz-e a felesége; amikor pedig elhangzott a nemleges válasz, kifejezett gyűlöletet érzett iránta, és Bart nem volt a lélek tudora, hogy ebből megértse, milyen végletesen beleszeretett ebbe a némberbe, aki immár visszafordíthatatlanul nő lett számára. Ha lett volna ivócimborája a városban, mondjuk Peter, a pék, azt mesélte volna neki néhány korsó árpalé elfogyasztása közben, hogy eszébe sem jutott az akasztófa alatt újra feltenni neki a kérdést, sőt biztos volt benne, hogy nyugodtan a nyakába teszi a hurkot és kirúgja a lába alól a sámlit. Ám Bartnak nem volt ivócimborája, mert senki sem barátkozott vele, s így csak a maga számára tűnt érthetetlennek, hogy mégsem ezt tette, és az „igen” elhangzása után diadalmámorban tört ki, s úgy jelentette be a szájtátiaknak a számukra nem, de az ő számára oly örvendetes hírt. Ám az, hogy szerelmes lenne, eszébe sem jutott, mert nem tudta, mi a szerelem, csupán szerelmes volt, életében először.
