18.
Jolanda nem tudta megszokni Bart szerelmét, és Bart tudta ezt. Pontosabban érezte. Bart nem volt tudatos semmiben, ösztönből élte az életét, ösztönből tette a dolgát, szedte össze a kutyákat, földelte el a holtakat, s főként ösztönből bánt az elítéltekkel, ösztönből kísérte őket végig utolsó útjukon, s ösztönös volt az is, ahogy elvette az életüket. Bart nem gondolkodott azon, mit jelent valakinek a nyakába tenni a hurkot és kirúgni a lába alól a sámlit, mit jelent a nyakcsigolya reccsenése, férfiaknál a hímvessző utolsó fölágaskodása és a néhány csepp elhullajtott férfierő, vagy az a grimasz az arcon, amely férfit és nőt egyenlővé tett az utolsó pillanatban, élőlénnyé, amelyből eltávozik az élet. Nem gondolkodott semmin, tette a dolgát, élte az életét és kész. Jolandáról sem tudott semmit, de magáról, a maga érzéseiről sem, s ahogy nem tudta, hogy szerelmes Jolandába, csak érezte, hogy jó vele együtt takarítani az utcákat, jó vele befogni a kutyákat, jó vele sírt ásni a temetetlen holtaknak, de főként jó vele együtt lenni bárhol, ha máshol nem, otthon, a házban, tevékenység nélkül is jó, ami igazán különös volt, jó egyszerűen csak nézni, és aztán jó együtt lenni, együtt hálni vele. Mindezt érezte Bart, és azt is érezte, hogy Jolandával együtt lenni mást jelent számára, mint azelőtt együtt lenni bárkivel, érezte ezt is, még ha nem is tudta, hogy mit akar ezektől az együttlétektől, mi mást akarhat, mint a kielégülést, amit azelőtt másoktól is megkapott valamilyen módon, még ha azoknak a kielégüléseknek semmi közük sem volt is ahhoz, amit Jolandától kapott, vagyis amit Jolandától annyira szeretett volna megkapni. Mert Bart, a hóhér azt is érezte, hogy Jolanda nem az övé, hiába nézheti, hiába hálhat vele, hiába teheti magáévá. Nem az övé, tehet vele bármit.
Korábban Bart soha nem érzett ilyesmit. Tudta, hogy mindenki az övé, aki a házába, a tömlöcébe kerül, legyen bár férfi, akit csak megöl, vagy nő, akit erővel szerez meg magának, akár többször is, mielőtt megöli. (Férfit csak egyszer tett magáévá Bart a hosszú évek során, egy lányos fiúkát, valami csalót, aki többeket átvert a városban, de talán tett mást is, mert csalásért bizonyára nem ítélte volna halálra Martin, a bíró, ám Bartot nem érdekelte, mért ítélték halálra, csak az érdekelte, hogy a fiú bekerült a tömlöcébe, vagyis az övé volt, legalábbis pár napig az övé, és annyira lányos volt, hogy ő életében először megkívánt egy… - no nem férfit, hanem nem-nőt, megkívánta, s elvette, amit megkívánt, de ilyen csak egyszer fordult elő.) Mindenki az övé volt, de ő senkit nem akart jobban magáénak, mint amennyire ki voltak szolgáltatva neki. Elvégre, akit megöl az ember, az igazán az övé. S ennyi elég volt neki.
De Jolanda más volt. Őt nem ölte meg, hanem feleségül vette, és úgy gondolta, most már másként, egy életre az övé. És aztán rá kellett jönnie, pontosabban meg kellett éreznie, hogy Jolandával tehet bármit, még talán meg is ölheti, akkor sem az övé. Ezt érezte Bart, a hóhér, ám mivel érzései zűrzavarosak voltak, nem törődött velük, csak azzal törődött, hogy a magáévá tegye, a testi együttlétnél, az együtt hálásnál, az együtt élésnél jobban a magáénak tudhassa Jolandát.
