21.
Bart, a hóhér maszatolt. Úgy tette magáévá Jolandát, ahogy korábban senkit még, soha, s ahogy Jolandát sem senki soha még. Nem is magáévá tenni akarta, hanem valami mást, valami többet. Azt, hogy ne csak Jolanda legyen az övé, ami bár nehezen elviselhető, de normális, hanem, hogy legyen ő is Jolandáé, ami nem normális és elviselhetetlen. Legalábbis Jolanda számára az volt. Fogalma sem volt róla, ő maga mit szeretne, de ezt semmiképpen nem tudta megszokni. Talán soha nem szokta meg Lucast, a halászt sem, talán ezért ölte meg, ha tényleg megölte, amit néha már-már elhitt maga is, de azt mégis megszokta tőle valahogy, ahogyan minden érzelemtől mentesen, egyszerűen magáévá tette. Azt, hogy Jolanda neki a kielégülésről szólt, semmi többről. Nem szólt Jolandáról, és Jolanda örült neki, hogy nem szól róla. Ő az anyja mellett nem ismerte a mindent felperzselő nyarat, csak a telet ismerte, a hókristályokat, a jégcsapot. A jég melegítésre elolvad, tócsa lesz belőle, majd a tócsa helyén semmi. Jolanda gyakran érezte azt, hogy nincs már az ő helyén semmi és senki, nincs Jolanda, Jolanda ott maradt a szülőfalujában, megégették az anyja mellett, s gőzzé vált vele együtt, felolvadva a semmiben. De nem maradt ott, és soha nem tudta megmagyarázni magának, miért nem. Talán a távolság miatt, ami az anyja és közötte volt, s amely nagyobb volt annál a távolságnál is, amivel messzebb kerültek egymástól, amikor külön váltak az útjaik, s anyjáé a máglyára, az övé pedig Lucas házába vezetett. Ha az anyja csak egyszer is önszántából megosztotta volna vele valamelyik titkát, talán ott maradt volna vele. S akkor most nem lenne Jolanda. Nem lenne, de mégis inkább lenne, mint így.
Bart azonban azt akarta, azt diktálta neki valami belső zűrzavar, hogy az együttlétük Jolandáról is szóljon. Hogy ne úgy tegye magáévá Jolandát, mint a bordély lányait, vagy a neki kiszolgáltatott elítélteket, hanem eggyé váljon vele. Összeolvadjanak úgy, ahogy Jolanda szeretett volna eggyé válni az anyjával a máglyán. Bart homályos ösztönei valami ilyet diktáltak, Jolanda viszont irtózott ettől. A gyengéd hóhértól, aki ahelyett, hogy egyszerűen és férfiasan a magáévá tenné, simogatja, és a fülét meg a nyakát csókolgatja, vagyis nyálazza össze elviselhetetlenül. Aki hatalmas testét és tömény férfibűzét nem csak arra a pár percre erőlteti rá, amíg kielégül, mint tette Lucas annak idején, hanem valami végtelen együttlét idejére, amely alatt nem pusztán a testét próbálja meg elvenni tőle, hanem mindazt, amire a teste alig, de a Jolanda név is csak távolról és homályosan utal. Amikor Bart, a hóhér hazatért, s nézni kezdte őt, majd felnyalábolta s a hálóba vitte magával, Jolanda
úgy érezte, hogy a hóhérlak tömlöcénél mélyebb tömlöcbe, saját egyéniségének zárkájába zárja. Egy zárkába, amelyben nyirkos hideg van és koromsötét, de ami ennél is több, ott van ő is, Bart, a hóhér.
