25.
Aznap éjjel történt ez, amikor Bart rádöbbent, hogy hiába öleli Jolandát. Hiába öleli, álmában sem az övé.
Nem tudatosan döbbent rá, miként az életét sem tudatosan élte. Úgy élte az életét, mint érzések, szagok, indulatok, tapintások, kielégületlenségek és kielégülések kaotikus egyvelegét, amelyben nem teremt rendet az értelem. Minden puszta érzés volt számára, az is, amikor erővel tett magáévá valakit, az is, amikor elvette valakinek az életét, az is, amikor a csatornák tisztítása közben érezte az ürülék mindent átható szagát, és ettől nem undor fogta el, hanem a végzendő munka öröme, mert bármilyen furcsa, még a csatornák tisztítását is tudta szeretni. Legalábbis azokon a napokon, amelyeket telihold előzött meg. Másokat megzavart a telihold, Bartot megnyugtatta. Ő másnap úgy tudott dolgozni, mintha valami különös szerkezetű gép hajtaná belülről, Karl, a feltaláló valamelyik legújabb csodája. De ugyanígy, ugyanilyen kedvvel tudta ilyen napokon összeszedni a kutyákat és elvágni a torkukat, vagy elföldelni egy csavargót, akinek se fia, se borja, se anyja, senkije a városban, odavetődött csak valahogy, megdögleni, mint egy kutya, vagyis nem úgy, mert a kóbor kutyákat Bart döglesztette meg, hanem megdögleni, mint egy magányos ember. És akkor Bart elföldelte a csavargót, vagy akárkit, és hatalmas kedvvel tette, mert kedve volt dolgozni, egyszerűen csak azért, mert előző éjjel telihold volt, s ez erőt adott neki. Elföldelte, és közben élvezettel szívta be a frissen feltúrt föld semmihez sem hasonlíthatóan nedves illatát. Bart telihold után szerette az életet, s mivel az élet része volt, szerette a halált is, a mások, egy kutya, egy csavargó vagy egy elítélt halálát.
Ezen az éjszakán nem volt telihold. Sötét éjjel volt, és nem is szeretkeztek elalvás előtt. Egyáltalán az utolsó időkben keveset szeretkeztek. Persze Jolanda nem is bánta, de valahogy Bart ereje és kedve is elment tőle. Megelégedett Jolanda nézésével, bár ebben a megelégedésben volt némi kényszer is, még ha ez nem is tudatosult benne, minthogy amúgy is kevés dolog tudatosult. Aztán lefeküdtek, Jolanda szokása szerint a fal felé fordult, Bart pedig átölelte. Átölelte Jolandát óriáskígyó-ölelésével, és várta, hogy elaludjon. És bár lassan ment, de Jolandát végül csak elnyomta az álom. És akkor Bart lazított a szorításán, kényelmesen elhelyezkedett, és várta az érzést, hogy Jolanda végre az övé. Ám az érzés nem jött, sőt egyszer csak azt vette észre, hogy Jolanda teste megkeményedik, rücskös fatörzzsé változik, és a kezét, a könnyedén ráfektetett izmos hóhérkezet letaszítja magáról. Bart próbálta ölelni, de megérezte, hogy hiába. Jolanda álmában sem az övé többé. És akkor fölnézett, és meglátta Lucast, a halászt, aki az ágy lábánál állt, és nézte őket.
