27.
Lucas állt, nézett és nem szólt. Aztán, ahogy egy kísértethez illik, eltűnt az első kakasszóra. Pontosabban mivel Bart kunyhója a város szélén állt, ahová nem hangzott el a városi kakasok kukorékolása, eltűnt az első hajnali fényre. Ahogy Bart ablakán kezdett beszűrődni a világosság, Lucas távozott, és vitte magával zöldes fényét és rothadó halbűzét. Egy pillanat és mintha ott sem lett volna. Bartnak korábban is voltak olyan kísértetei, akik nem mondtak semmit, vagy csak motyogtak, mint a vénasszony, aki – állítólag – elemésztette az unokáját, de valahogy azoknál nem zavarta ennyire az érthetetlenségük. Közülük olyan is volt, akit annyira megszokott, hogy a jelenlétében is képes volt visszaaludni. Ennél persze nincs megalázóbb egy kísértet számára. Volt olyan kísértete Bartnak, aki annyira megbántódott, hogy nem jött többet, s ha nyugalmat nem lelt, ki tudja, hol bolyongott eztán. Lucas azonban más volt, Bart tudta, hogy amit Lucas akar, igazán rá tartozik, és ingerelte, hogy nem hajlandó beszélni. Így telt el egy éjszaka, majd még egy, és aztán még több. Lucas nem szólalt meg, csak állt, és zöld fényt, valamint rothadó halszagot árasztott magából.
Bart már-már arra gondolt, hogy nem lesz más kiút, meg kell szoknia Lucast is. Kínos lesz, de vissza fog aludni a jelenlétében, tudomást sem véve a szagáról és a zöld fényéről. Ezt őszintén nem akarta, mert nem akarta megbántani Lucast. Nem elég, hogy asszonya megölte, de még asszonya új férje is köp rá, elalszik az ő démoni jelenlétében. Nem, ezt igazán nem akarta Bart, mert még egy hóhér is át tudja érezni egy kísértet önérzetét. Na de akkor mi legyen? Az mégsem lehetséges, hogy éjszakákon át hallgatnak, az egyik azért, mert konok, neki elég a fény, amit sugároz és a szag, ami árad belőle, a másik pedig azért, mert várja, hogy történjen végre valami. Várja, amíg el nem unja. Mert ilyen ez: ahogy meg lehet unni egy férjet, annyira, hogy asszonya belevágja a kést, meg lehet unni egy kísértet is, aki csak áll és nem beszél. Az élet alján lappang a tömény unalom.
Bart egyébként is sejtette, Lucas miért jött vissza sírból. Nyilván mérhetetlenül bántja, hogy megölték, gyilkosát viszont nem büntették meg. Számon akarja kérni Barton, hogy nem kötötte föl annak rendje és módja szerint Jolandát, mi több, még feleségül is vette. Ez – ha belegondol az ember, és bár Bart nem volt egy belegondolós fajta, még ő is átérezte – végül is valóban megalázó. Elég ahhoz, hogy az embernek ne legyen nyugta a sírban, éjfél után visszatérjen és számon kérje egy élőn, akit felelősnek tart ezért. Ez jogos – de akkor miért nem beszél?!
Erre gondolt Bart, a hóhér a mindenéjszakai ébrenlétek alatt, és arra gondolt, ha ez sokáig folytatódik, ő bizony nem bírja tovább, vissza fog aludni. De aztán egy éjjel, talán a hatodikon vagy hetediken, Lucas egyszerre mégiscsak megszólalt.
