2007. december,
az évszakhoz képest enyhe, felhős és nyomasztó idő, B., a szürkeség városa, s bár nekem szülővárosom, most mégis idegen benne minden, vagy még inkább idegenül ismerős, mintha egy olyan helyre érkeztem volna, ahol még sosem jártam ugyan, de amelyhez megmagyarázhatatlan módon mégis egy kellemetlen déjà vu érzése köt, a R. tér közelében lakom, a M. utcában, a harmadik emeleten, egy hatalmas, egykori nagypolgári lakásban, melynek tágassága most nyomasztóan hat rám, mert csak a hiánnyal szembesít, közös otthonunkban, mely azonban most sem nem „közös”, sem nem „otthonunk”, sokkal inkább „magányos menedékhely”, ahol száműzetésemet töltöm, holott ki sem mozdultam a lakásból, egész délelőtt az ágyon fekszem, pedig föl kéne kelnem, nem azért, mert bármi dolgom lenne (bár a mosatlan edény egy napja vár rám a konyhában), hanem, mert úgy érzem, hogy el kéne kezdenem a normális életet, ami zuhanyzással kezdődik, értelmes munkával folytatódik, hogy aztán egy teljes nap megnyugtató érzetével végződjék este felé, de nincs erőm felkelni, csak fekszem az ágyban a takaró alatt is dideregve, Déry Tibor elbeszéléseket olvasok (a Nikit és a Szerelmet), és könnybe lábad a szemem bizonyos részeknél, sőt gátlástalanul sírok is, mert menthetetlenül érzelgős vagyok, holott tudom, hogy nevetséges az egész, tartanom kéne magamat, nem hagytál el végleg, sőt el sem hagytál egyáltalán, csak ösztöndíjas vagy P.-ban, a fény városában, ahol a külvárosban, a P. d’O.-nál, a metróállomás közelében laksz, egy diákszálló második emeletén, és istennek hála jól érzed magad, és bizonyára a munkádra is jut időd, hiszen nem szabad önzőnek lennem, örülnöm kell az örömödnek, hogy kint lehetsz néhány hónapig, ami függetlenül a kijegyzetelt könyvek mennyiségétől mindenképpen soha nem múló hatást tesz rád, és ráadásul erősíti az összetartozásunkat, erre gondolok, miközben fekszem az ágyon, és úgy érzem, nincs miért fölkelnem, de nem azért, mert nincsen kedvem élni, hanem mert örülök az életnek, kezembe veszem a Déry-kötetet, de közben csakis rád gondolok, és arra, hogy mindenek ellenére minden jól van ezen a lehetséges világok legjobbikán.
