29.
Nem, nem volt minden rossz, gondolta akkor reggel, a fürdőszobában, miután valamelyest elmúlt a sajgás a fejéből, állt a tükör előtt, nézte magát, és látta Bordeaux-t, látta a Garonne-t, látta a barátnéját, s látta a barátnéja férjét, a joviális, kövérkés ügyvédet, aki egyszerűen képtelen volt normális praxist vinni, mert nem volt eléggé ügyvéd az ügyvédséghez, nem volt eléggé Országházi, s talán azon az esős napon is azért csúszott be a busz alá, mert nem figyelt eléggé, túlságosan másra figyelt, mindig másra, nem eléggé az ügyvédi praxisra, a buszra, a valóságra. Erre gondolt azon a reggelen, élete legjobb napjának katasztrofális reggelén a fürdőszobában, ahol miután fölitatatta a vizet a padlóról, amit a kilyukadt zuhanytömlő okozott, felöltözött s indult az iskolába, hogy túl legyen egy újabb kilátástalan napon, s dehogy jutott eszébe, hogy estére, mire leszakad az ég erre a kutyaszaros városra, amelyet még az eső sem tisztíthat meg a belétörölt szennytől, estére ő lesz ennek a reménytelenül gyönyörű városnak a legboldogabb embere. Így kezdődött.
S aztán nem tudni, hogy folytatódott, mert, mint egy rossz regényben, elsikkadtak a részletek, a legfontosabb epizódok, a lényegtelen s épp ezért döntő jelentőségű mellékszereplők, egy rajztanár például, aki festő is egyben, vagy leginkább festő s csak álruhaként ölti hétköznapokon magára a rajztanári pózt, s ez a rajztanár, vagyis festő nemcsak kollégája, de jóbarátja is a feltűrt gallérú fiatalembernek, akinek egyelőre nincs még föltűrve a gallérja, hiszen nem esik az eső, az majd csak este fog, s különben is a fürdőben álldogál éppen ádámkosztümben, vagy nem?, talán már felöltözött, de a gallérját még tényleg nem hajtotta fel, ellenben bement az iskolába s ott eldicsekedett a barátjának, a rajztanárnak azzal, hogy van egy ifjú kolléganő, aki egyszer rámosolygott a folyosón, s ezt úgy mondja, annyi beleéléssel, mintha legalábbis az első közös éjszakáról számolna be. Vagy nem így van ez? Nem dicsekszik, mert babonás? Mert már annyit dicsekedett holmi sokat ígérő női mosolyokkal a barátjának, amelyek később lebiggyesztett ajkakban nyerték el végső arckifejezésüket, hogy a barátja már oda sem figyel rá? Így aztán inkább nem beszél az ifjú kollegináról? Nos?
Lehet, hogy jobb, ha visszavisszük a fiatalembert a fürdőszobába, ahol még a sajgó kobakját simogatja, és azt mondjuk, hogy aznap nincs is tanítás, nem kell tehát az iskolába mennie, indulhat inkább zuhanytömlőt venni, amit persze nem fog sehol sem kapni, hiszen ennek a legjobb napnak egészen a végkifejletéig rossznak kell lennie, a fiatalember lejárja a lábát minden eredmény nélkül, és kifulladva s a kudarcba belefásulva tér haza, ahol konstatálnia kell, hogy nemcsak zuhanytömlő nincs, de ebédet is elfelejtett venni magának, a frizsider pedig üres, mint egy programnélküli csütörtökeste, de annyira nincs kedve semmihez, hogy nem indul újra útnak valami harapnivalót szerezni a sarki kisboltban, hanem lerogy a kanapéra, és úgy érzi, ő onnét többet, legalábbis aznap, nem fog felkelni, hogy aztán ezt az érzést azon nyomban száműzze az agyából, mert megszólal a telefon, melynek csörgésére először összerezzen, ám aztán már pattan is, hogy a füléhez illesztett kagylóból meghalljon egy hangot, amelyre annyira nem számított, hogy valójában meg sem lepődik tőle.
