31.
Ahogy a kis teret átszelte, le nem véve szemét az esernyős női alakról, az járt a fejében, vajon mit akarhat tőle. Ez járt a fejében egész nap, pontosabban egész délután, a rejtélyes telefonhívás óta, de most, ahogy a Károlyi-kertből kifordult a térre, felerősödött a gondolat, mint egy zenemű hangsúlyos tétele. Vajon mit akarhat? Persze, volt előzménye, mindennek van, még annak is, ha igazán lényeges dolog, aminek látszólag nincs. Előzmény nélkül nincs valódi történés. Ám az előzmény lehet sok minden, és gyakran pont az igazán lényeges dolgokat nem veszi észre az ember. Aztán persze észreveszi, utólag, és arról tudja meg, hogy amit nem vett észre, lényeges volt. Találkozol valakivel, még beszélsz is vele, de nem történik látszólag semmi, mert még nincs ott az ideje. De közben, valami rejtett, belső időben, mégis elkezdődik valami, ami aztán egyszerre előbukkan, felüti a fejét a látszólag objektív, külső időben, és egyszerre manifesztálódik. Mondjuk egy telefonhívás formájában. És akkor az ember megérti, hogy mindaz, amit észrevett addig, csak álruhája volt a valóságos történésnek. Az, hogy valaki tanév kezdetén egyszerre megjelent a tanári szobában, és attól kezdve ott volt, megkérdőjelezhetetlenül, mintha mindig is ott lett volna, pedig nem nyilvánul meg különösebben, semmi feltűnőt nem csinál, szólni is alig szól, csak éppen van. Ahogy minden, ami lényeges, egyszerűen csak van a világon. Ott van, és szép, mert egyelőre még érdek nélkül tetszik. Szép, magas, fiatal nő. Annyira szép, annyira magas és annyira fiatal, hogy nem is juthat más eszébe róla az embernek, mint az érdeknélküliség. De persze ez már nem érdek nélkül jut eszébe. Így alakulnak át a világ dolgai, formálódnak szépen lassan az ember kezéhez, hogy már-már beleillenek, amikor kiderül, hogy valami turpisság van a dologban. Bármi lehet turpisság, például az ember múltja. Mindaz, ami a múltból a jelenre kivetül, és olyanná teszi az embert, amilyen. Vagyis amilyennek hiszi magát. Kicsinek, öregnek, csúnyának. Vagy éppen nagynak, szépnek és fiatalnak. Túl nagynak, túl szépnek, túl fiatalnak. Vagyis olyannak, ami valamiben gátol. Például, hogy párbeszédbe elegyedjen valakivel, aki érdekli. És akkor nincs más, mint hagyni, hogy alakuljanak a dolgok. Mert alakulnak, ha kell nekik. Tévedés, hogy bármit a kezébe kell vennie az embernek. Beleugrik az magától, ha jó neki a kéz. És akkor jön a telefonhívás. Amiből azonban nem derül ki, hogy mit akarhat egy szép, magas, fiatal nő, aki találkozóra hív egy férfit, akit alig ismer, egy esős októberi estén, s aztán vár rá egy kávéház előtt, esernyővel a feje felett. Tényleg, vajon mit akarhat?
