32.

- Hm. Szép, magas és fiatal. Mért lettem egyszerre magas?

- Érdekes, hogy pont ezt kérded, és nem a másik kettőt. Nem vagy te véletlenül nőből?

- De tényleg. Érdekel.

- Talán mert alacsony vagy? Legalábbis nem különösebben magas.

- És?

- Mi és? Mit nem értesz ezen. Irodalomból doktoriztál, nem?

- Azért magyarázd el, kérlek.

- Baj, ha magyarázni kell. Az a baj veled, hogy mindent valóságnak veszel. Amikor megismertelek, azt hittem, hogy egy kicsit tudsz járni a föld felett. Nem kell sokkal, néhány centivel. Mint egy szürrealista filmben, ahol a vacsoraasztal egy kicsit megemelkedik, mindazokkal együtt, akik körülötte ülnek, és aztán így folyik a vacsora, a levegőben, tovább. Mintha mi sem történt volna, pedig történt. Ez a valódi szürrealizmus, úgy reális, hogy kicsit fölötte van. És ez kell a valósághoz is. Az a baj veled, hogy a valóságot is valóságnak veszed.

- Hagyd a lila ködjeidet, azt mondd meg, mért vagyok magas.

- Te?

- Én.

- Öööö…, hol is vagy te itt, már megbocsáss?

- Hát ott, a kávéház előtt, az őszi esőben, esernyővel a fejem felett.

- Aha, tehát kezded elfogadni.

- Szóval?

- Ne haragudj, de ott egy magas nő van.

- Szóval?

- Nincs szóval. Az van, ami van. Ott. A kávéház előtt.