- Jó napot. Mit parancsol?
- Egy másik múltat, legyen szíves.
- Milyenre gondolt?
- Valami könnyed, szórakoztató, mint egy francia vígjáték.
- Azokat már mind elvitték.
- Akkor mégis milyen van?
- Skandináv típusú. Gyermekkori trauma, súlyos elfojtás, bűntudat, öngyilkossági kísérlet.
- Háát… Más biztosan nincs? Nem lennék hálátlan.
- Várjon csak, van itt még valami. Ha jól látom, olasz.
- Az jó! Bor, mámor, Toscana?
- Nem hinném. Inkább amolyan fekete-fehér, kiábrándult, észak-itáliai intellektuel. Megcsalás garantált.
- Amarcord jellegű nincs?
- Amarcord! Hol él maga, jóember?! Évek óta hiánycikk!
- Akkor mégis mi várható?
- Olaszban, franciában semmi. Legfeljebb hazai. Magyar termék. Most az dívik. Valami könnyed, 30-as, 40-es évekbeli? Ugye nem zsidó? Mert akkor lenne némi hátulütője a dolognak. De ha nem, hamarosan lesz kiváló fehérlovas, puccparádés, dicső múltunk. Hopp, az már foglalt. Valami nagykutya már előjegyezte. Maga egyébként is olyan értelmiségiféle. Akkor viszont valami művészi? Garantáltan hosszú és cselekménymentes múltja lenne.
- Köszönöm, inkább kihagynám. És van remény másra?
- Múltra mindig van remény. Múltban erősek vagyunk. Tudja jól: „Ezentúl minden másképp volt”. S ez nem csak a letűnt korszak jeligéje.
- Köszönöm, ez biztató. Benézek a jövő héten.
- Várjuk szeretettel. Addig is nézzen bizakodva a saját múltjába, hátha talál benne valami reménykeltőt!
- Köszönöm. Megpróbálom. Önnek is szép emlékeket!
