51.
- Hm, vicces, hogy learatsz már az első éjjel. Jót tesz az önbizalmadnak?
- Semmi köze az önbizalmamhoz. A történetmesélés belső logikájához van köze, már ha ragaszkodsz hozzá, hogy bármihez is legyen.
- Tipikus hímsoviniszta történetmesélés. Én meg tündököljek a kikapós menyecske képében, aki alighogy szakított a pasijával, már egy másik ágyában találja magát.
- Egy szót sem ejtettem ágyról. Lehet, hogy a szőnyegen aludtunk.
- Ühüm. Ahol a nagymama összetörte magát.
- Mintha nem ismernéd a lakást. A nagymamát kizártuk a saját szobájába.
- Hogy aztán kopogtasson, mi? Ránk nyisson, amikor… Jobb nem is gondolni rá.
- A nagymama nincs ott. Anyáméknál nyomja az ágyat.
- Mint a valóságban?
- Mint ebben a történetben.
- Eldöntenéd végre, mi valódi és mi nem ebben a történetben?
- Semmi sem valódi. Viszont minden igaz.
- Nagyon frappáns.
- Nem tagadhatom meg magamat.
- Szóval a tiéd leszek már az első éjjel. Mire ez a nagy sietség?
- Hát, a dolgok alakulását figyelembe véve nem is olyan nagy ez a sietség.
- Ez most célzás?
- Nem. Ez tény.
- Értem. Szóval meg kell dugnod, hogy időt nyerjél.
- Ha ilyen nyersen akarsz fogalmazni. Bár hozzátenném: ha ezen lenne a hangsúly, nem takarnám el a sötétséggel.
- Akkor min van a hangsúly?
- Ezt nem nekem kell tudni. Én csak elmondom, hogyan történt.
- De nem így történt.
- Igazad van. Azt mondom el, hogyan történik. Most.