51.

- Hm, vicces, hogy learatsz már az első éjjel. Jót tesz az önbizalmadnak?

- Semmi köze az önbizalmamhoz. A történetmesélés belső logikájához van köze, már ha ragaszkodsz hozzá, hogy bármihez is legyen.

- Tipikus hímsoviniszta történetmesélés. Én meg tündököljek a kikapós menyecske képében, aki alighogy szakított a pasijával, már egy másik ágyában találja magát.

- Egy szót sem ejtettem ágyról. Lehet, hogy a szőnyegen aludtunk.

- Ühüm. Ahol a nagymama összetörte magát.

- Mintha nem ismernéd a lakást. A nagymamát kizártuk a saját szobájába.

- Hogy aztán kopogtasson, mi? Ránk nyisson, amikor… Jobb nem is gondolni rá.

- A nagymama nincs ott. Anyáméknál nyomja az ágyat.

- Mint a valóságban?

- Mint ebben a történetben.

- Eldöntenéd végre, mi valódi és mi nem ebben a történetben?

- Semmi sem valódi. Viszont minden igaz.

- Nagyon frappáns.

- Nem tagadhatom meg magamat.

- Szóval a tiéd leszek már az első éjjel. Mire ez a nagy sietség?

- Hát, a dolgok alakulását figyelembe véve nem is olyan nagy ez a sietség.

- Ez most célzás?

- Nem. Ez tény.

- Értem. Szóval meg kell dugnod, hogy időt nyerjél.

- Ha ilyen nyersen akarsz fogalmazni. Bár hozzátenném: ha ezen lenne a hangsúly, nem takarnám el a sötétséggel.

- Akkor min van a hangsúly?

- Ezt nem nekem kell tudni. Én csak elmondom, hogyan történt.

- De nem így történt.

- Igazad van. Azt mondom el, hogyan történik. Most.