Talán ez még tényleg kellett:
meghempergettetni nem szurokban és tollban,
hanem valamiféle mézes-édes borban,
mely megmérgezi a lelket.
Elálmosít, elandalít.
Úgy hat a lélekre, akár egy édes álom,
és ébredés után sem tudni azt, hogy ál-lom,
sok-sok hosszú pillanatig.
Aztán elillan, marad az émely,
akárcsak egy átdorbézolt éj, mely
másnapba torkoll, emésztőbe szennyvíz.
Égő pokol, szédülten sajgó fej,
napos tájból egyszerre csak hűlt hely,
ahová a szégyen és csömör elvisz.
