73.
Rennes ott volt, mindvégig ott volt, amíg haza nem jött a felesége. De utána is ott maradt. Ő ment ki érte, akárcsak novemberben, de most január volt, síszünet, kiment hozzá, hogy hazahozza. Utolsó este volt egy bál, búcsúbál, no nem kifejezetten az, de úgy sült el. És oda persze el kellett a feleségének mennie. Addigra ő már tudott Yohannról, de arról is tudott, hogy nincs jelentősége. Csak arról nem tudott, hogy még nincs.
A bálnak sem volt jelentősége, de azért rosszul esett, hogy az utolsó estén nincsenek együtt. De nem volt választása, elfogadta, hogy a feleségének ez fontos. Nem Yohann miatt, ugyan. Rennes miatt, vagyis mindaz miatt, ami Rennes. A közeg, a barátok, Bretagne. Hogy mindezt még egy utolsó estén meg kell ünnepelni. Vagyis elbúcsúzni tőle. Aztán útra föl, irány a régi élet. Az új. Irány Pest, irány a doktori, és közben találni egy állást, mert a tanítást az ösztöndíj miatt mégis fel kellett adnia.
Ezen az estén, amíg tartott a bál, a városban sétált. Nézte a fagerendás házakat, fölfedezte mindazt, amit novemberben nem, mert akkor nem volt alkalmas rá az idő. Most alkalmas volt. Szép idő volt, nem túl nyirkos, nem túl ködös, ez Bretagne-ban télvíz idején ajándék. Szép idő volt, szép este, becsatangolta a várost, aztán vett egy üveg almabort, visszament a szállásra, üldögélt, zenét hallgatott, iszogatott, és arra gondolt, minden jól van. Mennek haza, folytatódik, ami félbeszakadt az ösztöndíjjal. Ahogy az időbe, úgy az időtlenségbe is vissza lehet kerülni. Ezt gondolta. Aztán elbóbiskolt, és arra ébredt, hogy már reggel van, legalábbis hajnal, délben indul a gép, és nincs meg a felesége.
