86.
- Most akkor mégis erre tartunk?
- Merre?
- Hát arra, amerre. Hogy ki kell jutni a liftből.
- A liftből mindenképpen ki kell jutni.
- Bármi áron?
- Bármi áron, igen. De nem bármilyen módon.
- Akkor te fogod megmondani, mi a módja?
- Ha átenged, akkor igen. Megpróbálom.
- És akkor már a te történeted lesz?
- Igen. Pont ez a lényeg, hogy az enyém is legyen. Ne csak az enyém, hanem az enyém is. Ne mászkáljak kiskosztümben, de mászkálhassak. És tudjak kimenni a liftből.
- Szerinted hogy kerültél a liftbe?
- Hogy került...ÜNK. Ez fontos. Együtt kerültünk oda, ha más emeleten szálltunk is be.
- Ez az, amiben nem vagyok biztos. De ha akarod, legyen így.
- Így van. És kész. De Editet nem vállalom.
- Nem is. Ő az én dolgom. Ha akarnám, se adhatnám át.
- Így van. Ahogy én Yohannt. Ezért nem jó, hogy belekontárkodtál.
- Ez már így van. Viszont őt meséld te el.
- Mert ő nem maradhat ki, igaz?
- Ezt neked kell tudni.
- Jogos. Editet neked hagyom, őt pedig elmondom én. És én adok neki nevet, mert te még leteknőcöznéd. Úgy fogják hívni, hogy…- mondjuk: Ádám. Mit szólsz hozzá?
- Semmit. Úgy nevezed, ahogy akarod. Az első ember, vagyis az első férfi. Némileg ironikus, de a te dolgod.
- Rendben. Akkor tehát Ádám. És egy történettel kezdem egy nyári napról, az alvó törpéről és a fekvő elefántról.
