Hetedik út
6.
Kollarik anyja tudta, mit kell feltennie, mert volt bár több Mozart-cd-je is a nagyinak, amiket tőle kapott, ahogy a lejátszót is, amin leginkább rádiót hallgatott, a katolikus rádiót, már ha sikerült bekapcsolnia és nem elállítania az előre beprogramozott adót, már pedig gyakran nem sikerült, s olyankor mindig csendes lemondással várta a lányát, hogy már megint nem sugároznak adást, volt több Mozart-cd-je is, de közülük mindig csak egyet akart hallgatni, egy kis kamarazenei összeállítást, amin vonósnégyesek, triószonáták, fuvolaművek és más hasonlók voltak, a nagyi csak ezt akarta hallgatni, Mozart ezt jelentette számára, ki tudja, miért, talán ez is valami vásárhelyi emlék volt, vagy talán a nagypapával hallgatták közösen valamelyiket, nem tudni, nem pontosította, csak az volt a lényeg, hogy mindig ez menjen, nem unt rá soha, így aztán Kollarik anyja föltette a lemezt, Mozartot, és közben leült olvasni, mert látta a nagymamán, hogy nem akar beszélni, ami furcsa volt, de nem rendkívüli, volt olyan, hogy a nagymama csak a lánya jelenlétét akarta, többet nem, hiába lett magához képest szószátyár a nagypapa halála után, bőbeszédűvé azért nem lett, és csak feküdt a nagymama az ágyon, hallgatta Mozartot, s közben Kollarik anyja olvasott, aztán amikor lejárt a lemez, a nagymama csak annyit szólt, „újra”, és Kollarik anyja újra feltette a lemezt, majd még háromszor, összesen tehát ötször ment le a délután, vagy inkább már este folyamán, de az ötödiket a nagymama már nem biztos, hogy hallotta.
„Ugyanis”, mondta Kollarik anyja, „egyszer csak azt vettem észre, hogy másként lélegzik. Elkezdett sípolva lélegezni, mint aki nem tudja már rendesen venni a levegőt. Kérdeztem tőle, baj van-e, de nem válaszolt. Pedig magánál volt, vagy legalábbis még nem volt máshol. Nem volt még egészen máshol. Akkor kimentem szólni az ápolónőnek, aki bejött, megnézte, és azt mondta, ne aggódjam, és hogy hívja az orvost. Ez némileg vicces volt, ez a kívánsága, hogy ne aggódjam, miközben ő orvost hív, de én tényleg nem aggódtam. Szólt Mozart, én ott voltam mellette, ő pedig szép lassan ment el. Mert akkor megértettem, hogy elmegy. És hogy ez rendben van.”
