Hetedik út
10.
Juli azonban úgy nézett rá, mint egy elmebetegre: „Hogyhogy mit csinálok?! Te követsz engem?! Amikor azt hiszem, elutaztál, vagy a nagyanyádhoz mentél?! Ez mi, Kokó?! Nem bízol bennem?! Rendezvényre megyünk, egy külföldi delegáció esti fogadására. Nem emlékszel?!, mondtam neked a telefonban…”
Kollarik zavarba jött. Valami rémlett neki, csak épp az események, már ha eseménynek nevezhető egy nagymama halála, az események mindent elsodortak. „Rendezvényre?”, hebegte, „Nem, nem követlek”, tette gyorsan hozzá, „csak megláttalak. Nagyitól jövök. Meghalt.”, és hirtelen tehetetlenül leengedte a kezeit.
Juli szeme elkerekedett. „Meghalt?! Úristen… Mért nem szóltál?!” Mire Kollarik azt akarta mondani, hogy szólt ő, hiszen hívta is Julit telefonon, csak nem vette fel, de aztán hirtelen elbizonytalanodott, tényleg hívta-e, vagy csak akarta, mert Julit nem volt olyan egyszerű elérni és egyébként sem szerette, ha munka közben zavarták, kivéve rendkívüli esetben, no de rendkívüli esetnek számít-e egy százéves nagymama halála, főleg amikor külföldi delegációk jönnek-mennek és estifogadnak, így aztán talán inkább sms-t akart írni, de azt sem biztos, hogy megtette, hiszen ott volt az anyja, akinek törölgetni kellett a homlokát, meg ott volt a nagyi az ágyon, és aztán jött Zoro és Huru, szóval úgy tűnik, sms-t sem írt, és ettől végtelenül zavarba jött.
Juli csak nézte, és aztán annyit mondott: „Sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom.” Aztán, mint aki észbe kap, idegesen tette hozzá: „De ez nem magyarázza meg, hogy mit csinálsz te itt. Dolgom van, nem érted?! Ő a főnököm.”, és a férfira mutatott, aki közben pár lépést eltávolodott. „A főnököd?”, gondolta Kollarik, és talán mondta is, mindenesetre zavarában intett a férfi felé, aki visszabiccentett. „Most menj haza, Kokó!”, mondta Juli, „Mennünk kell, elkésünk. Majd én is jövök, de nem tudom, mikor. Remélem, nem tart soká. Ha fáradt vagy, ne várj meg. Jobb is lenne, ha megpróbálnál aludni.” Gyors puszit nyomott Kollarik arcára, majd már el is indult a férfi felé, hogy aztán együtt lépjenek a mozgólépcsőre.
