Eszterlánc
Ha láncra fűzném mind, mi vagy,
kitelne, tudom, egy gyöngysor.
Az egyik lényed mind vigad,
másik gonddal telik olykor.
Gyöngye van a nevetésnek,
tán sírásnak (még nem tudom),
gyöngy, mi tükröz százszorszépet,
és gyöngy, mi ránc a homlokon
(persze csak hogyha nem alszol).
Még gyöngye van az álmoknak,
s gyöngy, mi légre szárnyat karcol,
és gyöngy, mi vágyat áthathat.
S legvégül gyöngy a hangod és
a szádban gyöngy a nevetés.
