Negyvenöt lettem így igaz
ám erre nem kell most vigasz
mert nem mind bú e negyvenöt
s a múlt sem pusztán szembeköp
s ami most szépen itt csoszog
mint fáradt lábú jambusok
a zord pillantású jelen
az is kibékül épp velem
szemembe néz és így dadog
„láss már meg végre itt vagyok
s bár nem herceg nem proletár
s bár nem henceg de sírni kár
jöhet talán egy félmosoly
és nincs több könny mit felmosol”
hát nincs több könny csak szép jelen
mert ami volt érvénytelen
a most van most más semmi több
és jó hogy van e negyvenöt.
