Fog-monológ
hommage à Rostand
- Önnek, Kishölgy, hm…, a foga… szép…
- Ennyi?
- De…
- Lássa csak miképp.
Hisz mondhatta volna rútan, Nagytanár,
no de hát már késő ezért sírni kár,
mert hogyha Önben lett volna csöpp trouvaille,
hát íme így kivágja, figyeljen no, szamár!
Poétásan:
„Ó, minő csodás fehér kis gyöngysorok,
és mily édes a nyál, mely rajtuk lecsorog!”
Lazán:
„Na hé, te kis csaj, hát mi az, ami ott ül,
csak nem néhány követ használsz protézisül?”
Túdósul:
„Ez bizton Carnivora, velem Ön nem fogad?
Csak annál létezhetnek ily pompás szemfogak…”
Ironikusan:
„No lám csak lám, mily dísszel vértezett,
ha nem vigyáz, a végén lerág fél kezet.”
Orvosmódra:
„Ha kívánhatnék bármit, az nem lenne más,
mint e pompás őrlőkben a szuvasodás.”
Rendőrként:
„Sajnálom, kis hölgy, a szabály az szabály,
nem csekély a bírság, ha egy fog eláll.”
Műgyűjtőként:
„E ritka száji ék, ó, bár enyém lehetne,
az öröm felröpítne engem a fellegekbe!”
Kéjsóváran:
„E pompás gyilok, a vágy, ó jaj, mi szép,
elképzelni azt, hogy ajkam tépi szét…”
De ha Önben, Kistanárkám, volna ennyi,
biz nem tudnék attól falnak fejjel menni,
mert magamat én bár kitanítom, ha kell,
de hogy más tanítson, én azt nem tűröm el!
