A negyvenéves férfi

Most Most feleselget a szív is, most fellobban a láng, rád veti fátylát hát Írisz, s elkap a hév, a falánk.   Nélkülem alszik az este, itt ez a szív, a tied, és belopódzik a testbe a „bárcsak”, a „lenni veled!”

A nem-tudás szonettje Ha tudnám azt, hogy nem vagy más, csupán egy örökbecsű múló pillanat, s azt, hogy egyszer nem marad talán belőled más, mint egy volt-virradat,   mely éjszakára jött, majd tovatűnt, s miként rendje, lett belőle nappal, mely tisztafényű szemmel rád…

Versálom az ébredésről Aznap reggel felébredtem, s aztán álmodtam tovább. A való olyan, mint az álom, csak éppen ostobább. Azt álmodtam, hogy a valóság egy olyan ébredés, melyben valóvá lesz minden álom, s nincs több kétkedés.   Nincs több kétely, csak a valóság,…

Szonett a reményről Na most mi van?, kérdi az Én, a Te pedig nem felel. No de nem azért van remény, hogy rögtön feladni kell.   Ugyan dehogy, gondolja Én, Te majd újra Te leszel, bár alagút, de ott a fény, jönni fog, mert jönni kell.   Hogy mi? Hát az. Kimondanám, no…

Ész és érzelem párbeszéde "Azt mondhatom el csupán, mi fáj nekem. Annyi vagyok én, amennyi kín a menny s amennyi kéj itt a pokol a földön. Amit súg az ész, az számomra börtön."   "Fájni tudsz mindössze, ó te ostoba, ám a vérzés az csupán egy mostoha, ki kéjjel…