„E sorok írója még emlékszik azokra az időkre, amikor a fiatal leányok ünnepélyes alkalmakkor díszes kis könyvet kaptak ajándékba, hogy annak üres lapjaira beírják azokat a verseket, amelyek különösen tetszettek nekik.”, kezdi a Száz vers előszavát Szerb Antal. Régi, idejétmúlt, sokszor megmosolygott szokás volt ez, s valóban tudjuk jól, hogy az érzékeny lelkű, vagy kevésbé érzékeny lelkű, de a szokás hatalmásnak engedelmeskedő fiatal lányok többnyire másod-, sőt harmadvonalbeli költők szentimentális versikéit körmölték bele emlékkönyvükbe. És mégis. Volt ebben a szokásban valami szívmelengető, mert mégiscsak szólt a versről. A versről, ami – Verlaine-t idézve – valóban nem csak irodalom. A vers – nem az emlékkönyvek versikéiről beszélek, amelyek távoli és nem is vérszerinti rokonai csupán az igazi versnek, s nem is jó vagy rossz versről beszélek, mert a vers az vers, ahogy Lénard Sándor idéz egy angol költőt, aki azt mondta: „Nem tudom, mi a vers, de ha látom, felismerem, miként a kutya sem tudja, mi a patkány, de ha látja, felismeri.” – közelebb visz az éghez. A költőt is, aki írja, s az olvasót, aki olvassa és megérti. Nem értelmével érti meg – Goncsarov Oblomovjában van, ha jól emlékszem, egy kocsis, aki verset olvas, s amikor az ura rajtakapja és gúnyosan megkérdi tőle, érti-e, amit olvas, azt feleli: „Nem értem. Ha érteném, nem lenne vers.” -, de nem is érzéseivel, hanem aktív befogadással, ahogyan a Könyvek és ifjúság elégiájában Szerb Antal nevezi: a valódi versértés összetett értelmi és érzelmi folyamat, s teljes koncentrációt, szellemi aktivitást kíván. Weöres Sándor azt írja A teljesség felében, hogy olvasni kell verseket, amelyek olyan idegen nyelven íródtak, amit az olvasó nem ért, de ismeri a nyelv kiejtési szabályait. Álljon itt példakéntYeats When you are old című költeménye, melynek Kardos László-féle fordítása sem rossz, de az eredeti több. Angolul van, amit a legtöbb olvasó megért, de érdemes figyelni a versen belül a versre, vagyis a többletre, ami az értelemtől (részben) független.
When you are old and grey and full of sleep
And nodding by the fire, take down this book,
And slowly read, and dream of the soft look
Your eyes had once, and of their shadows deep;
How many loved your moments of glad grace,
And loved your beauty with love false or true;
But one man loved the pilgrim soul in you,
And loved the sorrows of your changing face.
And bending down beside the glowing bars,
Murmur, a little sadly, how love fled
And paced upon the mountains overhead,
And hid his face amid a crown of stars.
Minden vers „idegen nyelven” íródik, a vers nyelvén, s anyanyelvünkön is meg kell tanulnunk úgy olvasni verset, hogy nem az „értelmét”, hanem a lényegét olvassuk, mely egyszerre következik a szavak értelmi és értelmen túli hatásából, a verssorok ritmikájából, a vers zárt vagy szabad formájából, vagyis az egészből, ami a vers.