Volt bennem némi késztetés, hogy írni kéne a negyvennegyedikre, de elmúlt. Végül is folyton magamról írok, minek tetézni. Van, ami van, és ami hiányozni látszik a negyvennégyből, úgyis benne van, mert minden benne van, ami voltam, vagyok, lehettem volna, s talán még leszek. Ez utóbbi nem a negyvennégyben van benne, hanem az elkövetkező ki tudja, mennyiben, de végül a negyvennégyben is, hiszen mindenben benne rejlik a többlet, amivé a minden, vagyis a bármi válhat. Ez vagyok én: egy negyvennégy éves bármi. S bár van, ami hiányzik, de a hiány gyakran gazdagítóbb minden meglevőnél. A hiányon túl pedig ott van mindaz, ami a lényeg, ami én vagyok minden ezmegazommal, minden teszetoszatézisemmel, minden bizbaszommal együtt. Én - vagyis senki, vagyis valaki, vagyis bárki. Én, és ez tényleg nem vehető el tőlem, akkor sem, ha maga az "én" elvehető. Ez van, negyvennégy van, semennyi van, akármennyi van. Élet van - és ez mégiscsak valami. Isten éltessen élet!