Köszönet

Az autó megpakolva zsúfolásig,

benne volt már az összes csomag,

minden készen állt az induláshoz,

csak nagypapa nem volt sehol.

Kerestük itt, kerestük ott,

végül én találtam rá a házban,

a belső szobában állt a sötétben

(spaletták zárva, kikapcsolva a villany),

állt a sötétben és beszélt.

Nem értettem, mit mond,

nem tudtam, kihez beszél,

(egyedül volt a szobában),

megálltam az ajtóban és hallgatóztam.

Ezt hallottam:

„Köszönöm ezt az utolsó nyarat.

Köszönöm, hogy még egyszer itt lehettem.

Köszönöm neked, köszönöm.”

És elhallgatott.

Csak akkor szóltam hozzá,

akkor mondtam, hogy indulni kell.

Kibotorkált a szobából,

elment mellettem szótlanul,

kilépett az ajtón,

lebotozott az autóhoz,

beült.

Egy pillantása sem volt már a házhoz.

Az autó elment,

és nagyapám is elment a következő tavasszal.

Maradt a ház, maradt a köszönet,

függetlenül tértől és időtől.