Köszönet
Az autó megpakolva zsúfolásig,
benne volt már az összes csomag,
minden készen állt az induláshoz,
csak nagypapa nem volt sehol.
Kerestük itt, kerestük ott,
végül én találtam rá a házban,
a belső szobában állt a sötétben
(spaletták zárva, kikapcsolva a villany),
állt a sötétben és beszélt.
Nem értettem, mit mond,
nem tudtam, kihez beszél,
(egyedül volt a szobában),
megálltam az ajtóban és hallgatóztam.
Ezt hallottam:
„Köszönöm ezt az utolsó nyarat.
Köszönöm, hogy még egyszer itt lehettem.
Köszönöm neked, köszönöm.”
És elhallgatott.
Csak akkor szóltam hozzá,
akkor mondtam, hogy indulni kell.
Kibotorkált a szobából,
elment mellettem szótlanul,
kilépett az ajtón,
lebotozott az autóhoz,
beült.
Egy pillantása sem volt már a házhoz.
Az autó elment,
és nagyapám is elment a következő tavasszal.
Maradt a ház, maradt a köszönet,
függetlenül tértől és időtől.